2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Szeretet hete a magyarhomorogi iskolábanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-12-31 11:55:52
Lezárult a “Szeretet hete” a Magyarhomorogi Szabó Pál Általános Iskolában.

Az ünnepi ráhangolódás már december 14.-én megkezdõdött, amikor 28 tanuló megtekintette Debrecenben a XXIII. Betlehemes Találkozó elõadásait. A településen pedig a templom mellett felállították a Betlehemet, ami elõtt az alsó tagozatos tanulók közösen énekeltek, verseltek. Késõbb a református templomban Répási István tiszteletes úr fogadta õket.

A Szeretetbörzén szintén a kisebbek csereberélték játékaikat, majd virágboltos szülõk felajánlásként díszcsomagolásba öltöztették az ajándékba szánt tárgyakat.

“Csillagszóró” címmel 11 háromfõs felsõs csapat között karácsonyi vetélkedõ zajlott, melyen elsõ helyezést ért el a Kolozsvári Boglárka, Nápik Vanessza, Tarsoly Tamara nyolcadik osztályos lányok “Szeretet” elnevezésû csapata.

December.21.-én a Kultúrházban szülõk meghívott vendégek jelenlétében a második és hetedik osztályosok mutatták be ünnepi mûsorukat. Megjelenítették a kis Jézus születésének történetét. A Karácsonyi ének gondolatai pedig a résztvevõk szívéhez szóltak.

A hagyományoknak megfelelõen a tiszteletes úr szavaival, áldásával fejezõdött be az ünnepség.

Záró mozzanatként a tanulók között kisorsoltuk az ünnepi héten végig csillogó karácsonyfát.

- Vmirjáncki József -

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!