2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Több mint száz nyertes pályázó népszerûsíti a hungarikumokatForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-01-07 18:54:39
Több mint száz nyertes pályázó népszerûsíti a hungarikumokat és a nemzeti értékeket - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden.

A Vidékfejlesztési Minisztérium tavaly október 1-jén írt ki pályázatot a nemzeti értékek és hungarikumok gyûjtésének, kutatásának, népszerûsítésének, megõrzésének és gondozásának támogatására. A pályázatok közül Fazekas Sándor miniszter 135-öt nyilvánított eredményesnek. A közlemény szerint a HUNG-2013 pályázat keretében meghirdetett három célterületre 427 pályázat érkezett, amelynek támogatási igénye összesen 1 milliárd 225 millió forint volt. A 135 nyertes pályázat - az e célra szánt keretet kimerítve - összesen 241 millió 373 ezer forint vissza nem térítendõ állami támogatást kapott.

A vidékfejlesztési tárcához beérkezett pályázatokat formai és jogosultsági szempontból a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) vizsgálta meg. A befogadott pályázatok tartalmi értékelését a miniszter által felkért és kinevezett szakértõkbõl álló bíráló bizottságok végezték, amelyek pályázati rangsort állítottak fel. A vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság támogatási javaslatát figyelembe véve döntött a nyertesekrõl.

A három pályázati célterület közül a legtöbb támogatási igény a Hungarikumok Gyûjteményében és a Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes nemzeti értékek és hungarikumok kollektív megismertetése, azok hazai, külhoni és nemzetközi rendezvényeken, írott és elektronikus kiadványokban történõ megjelentetésére és népszerûsítésére érkezett. A nyertes, illetve a forráshiány miatt elutasított pályázatok listája a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján olvasható.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!