2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Cafeteria: vigyázat, átverhetnek!Forrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-01-10 18:26:23
A következõ napokban már véglegesíteni kell, ki mit is kér béren kívüli juttatásként. Úgy tûnik azonban, a munkáltatói tájékoztatókat érdemes gyanakodva kezelni. Néhány elemet ugyanis helyenként erõsen félrevezetõ módon ismertetnek.

Indul a béren kívüli juttatások választási szezonja. Ahogy több hozzánk eljuttatott munkáltatói tájékoztatóból kiderült, esetenként a cégek nemhogy segítenék a választást, még félre is vezetik dolgozójukat. Mint az egyik tájékoztatóban szerepel: „míg az egészségbiztosítás már évi 92 ezer forint cafeteria-kerettel elérhetõ (alap szolgáltatási csomag esetén), addig az egészségpénztárra 124 833 forintot kell lekötni ahhoz, hogy 92 ezer forint felhasználható legyen az év során”. Egy másik vállalati „segítõ” anyagban még táblázatban is taglalják, mennyivel jobban megéri a Generali Egészségprogramja, mint egy egészségpénztár (a mintegy nyolcezer forintos havi átalányt kicsit talán ötletszerûen beárazott szûrésekkel, vizsgálattal és kezeléssel állították szembe).

Arról azonban egyik szórólapon sem ejtenek szót, hogy míg az egészségpénztári befizetések egyéni számlára kerülnek, a betegségbiztosítás másképp mûködik (lásd lejjebb, hogy mit is mond errõl a NAV). Az biztos, hogy nem lehet félretenni, lekötni vagy bármi hasonlót mûvelni az ide fizetett pénzzel, hanem ahogy bármely más biztosítás, baj esetén fizet. Valaki portálunknak szellemesen épp ezért humáncascónak nevezte. Gyanítható, hogy néhány közvetítõ „épült” be sikeresen a munkáltatókhoz (azt nem feltételezzük, hogy a biztosítók ösztönöznék az ilyen megtévesztéseket, hiszen ennek vége csak elégedetlen ügyfelek, esetleg akár hangos botrány lehet).

A Generali álláspontja szerint az egészségbiztosítás és az egészségpénztár egymást jól kiegészítõ, ám más-más célt szolgáló cafeteria elemek, ráadásul az egészségpénztárban összegyûjtött összegbõl fizethetõ a szûrõvizsgálatokat és betegség esetén magánorvosi ellátást finanszírozó egészségbiztosítás is.

Az adóhivatal így foglalt állást

A betegségbiztosítás a NAV szerint véletlenszerûen bekövetkezõ egészségkárosodásra nyújt biztosítási védelmet. Ez nem terjedhet ki a kockázatviselés elõtt felismert betegségekre. Mint azonban megállapítják, a betegségbiztosítás szerves részét képezheti az egészségügyi szûrési vizsgálat. Ezt az adóhivatal szerint ugyanis akár úgy is lehet értelmezni, mint például a vagyonbiztosítások esetében a kármegelõzési vagy a kárenyhítési funkciót.

Arra is kitérnek viszont, hogy mit tekintenek visszaélésnek. Amennyiben a biztosítási díj – eltekintve a közremûködõk adminisztrációs költségétõl és hasznától – valójában csak a jelentõs értékû szûrõvizsgálat ellenértékét ellentételezi, akkor az ilyen betegségbiztosítási szerzõdés színlelt biztosítási jogviszony létrehozására irányul. Vízválasztó, hogy a betegségbiztosításnak van-e kockázati eleme.

Ha a kifizetõ mégis ilyen szerzõdés alapján viseli a biztosítás díját, akkor – nyomatékosította a NAV – biztosítási díj nem tekinthetõ adómentesnek. A díj adókötelezettségét a kifizetõ és a magánszemély között fennálló jogviszony és a szerzés körülményei alapján kell megállapítani, tehát lehet az munkaviszonyból származó jövedelem, vagy egyes meghatározott juttatás (ehhez kapcsolódik a több mint 51 százalékos adó). A Generali Egészségprogramnak egyébként van kockázati eleme.

További félreértések és tévedések


Amióta a béren kívüli juttatások (vagyis a cafeteria) korlátja fejenként 500 ezer forint, nem mindegy, mi tartozik bele. A jogszabályok folyamatos alakítgatása miatt amúgy ezen a téren is adódik furcsaság: kulturális költésre évente adómentesen adható 50 ezer forint nem tartozik a korlátos körbe, a SZÉP-kártya szabadidõ zsebe viszont igen.

Egyes szakértõi elemzések a cafeteria egyik elemeként ismertették a munkáltató által adható hiteltámogatást is. Valójában ennek (sincs) semmi köze a béren kívüli juttatásokhoz, tehát az 500 ezres korláthoz sem. Az adótörvénybe újdonságként bekerült, hogy a foglalkoztatók adhatnak támogatást a lakáscélú felhasználásra hitelintézettõl vagy korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez. A feltétel ez esetben (a régóta ismert munkáltatói lakáskölcsönhöz hasonlóan) a méltányolható lakásigény. Ez pedig alaposan korlátozhatja azt a kört, akiknek adható ez a juttatás. A kétszobás lakások esetében ugyanis a vételár nem haladhatta meg a 14-15 millió forintot (három szoba 18,5-19,5 millió forintos korláttal jár).

A jogszabály behatárolja azt is, hogy a lakók számától függõen hány szoba lehet. A kikötéseknek egyébként ezzel nincs vége, de a törvény némiképp zavarosnak tûnik. Alighanem azért, mert a hiteltámogatást csak úgy pluszban tették ide, a korlátokat pedig a lakáscélú támogatáshoz dolgozták ki. Eszerint: a munkáltató a vételár vagy a teljes építési költség 30 százalékáig, de több munkáltató esetén is a folyósítás évét megelõzõ négy évben ilyenként folyósított összegekkel együtt legfeljebb 5 millió forintig adhat a lakáshoz pénzt.

Elméletben lehetséges, hogy öt évig évi egymillió forintot is biztosítson valakinek a cége hitele törlesztéséhez (ez havi 83 ezer forintos részletet fedezne). Mielõtt azonban rohanna valaki, hogy bére egy részérõl (az elõbbi 83 ezer forint már bruttó 50 ezer forintos bér fejében elérhetõ) lemondva kérje ezt a lehetõséget, nem ártana, ha a mostaninál tisztább lenne a kép. (Például egy adóellenõrzés nem kifogásolná-e a munkabér ilyen okból történõ csökkentését.) Persze a saját tulajdonban levõ cégek esetében egyszerûbb a helyzet, hiszen kvázi béremelésként is adható ez a juttatás.

Több cég új elemként kínál különbözõ utalvány-, és egyéb konstrukciókat az általa kínált cafeteria keret terhére. Ezek azonban nem tartoznak a béren kívüli juttatások közé (amit „felsõ határ nélkül adható” örömjelzéssel közvetítenek a céges szórólapok). Nagyon fontos viszont (amit általában nem annyira hangsúlyoznak), hogy ezeknek a juttatásoknak a normálnál magasabb – 51,17 százalékos – az adóterhe. Az ezt választók tehát egyszerûen kevesebbet költhetnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!