2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Várossá szeretne válni HosszúpályiForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-01-11 09:19:44
A település fejlesztési terveirõl tájékozódott az államtitkár.

– Hosszúpályi egy törekvõ település, pozitív jövõképpel – jelentette ki Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteki, a nagyközségben tett látogatásán. Az elmúlt három és fél év közigazgatási átalakítása kapcsán többek között azt mondta, hogy az önkormányzatok megerõsödtek, megõrizték önállóságukat, a települések maguk dönthetnek saját sorsukról. Emlékeztetett rá, hogy Hosszúpályi esetében az állam 55 millió forint adósság átvállalásával segített a településen.

Az államtitkár a nagyközség önkormányzata meghívására érkezett a polgármesteri hivatalba, ahol Berényi András polgármester és képviselõtársai, valamint Vitányi István, a térség országgyûlési képviselõje és Bodó Sándor megyei közgyûlési elnök tájékoztatta Hosszúpályi fejlesztési terveirõl. A találkozó célja – azon túl, hogy az államtitkár megismerkedett a nagyközség önkormányzatának intézkedéseivel, mûködésével – az is volt, hogy a jelenlévõk felvázolják azokat a koncepciókat, amik megvalósítása esetén az itt élõk élet- és munkakörülményei javulnak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!