2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Kevesen tudják: ezt három napon belül be kell jelenteniForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-01-15 17:33:49
Törvényi elõírás, de saját érdekünk is a lakcímváltozás bejelentése költözéskor, hiszen a hivatalos levelek, bankszámlakivonatok személyes adatokat tartalmaznak, amelyekkel vissza lehet élni.

Idegenek levelei, számlái postaládánkban, a mi küldeményeink, leveleink pedig rossz címeken. A Kossuth Rádió Napközben címû mûsora abban adott tanácsokat, hogy költözéskor, lakcímváltozáskor hogyan tudjuk megóvni postán érkezõ adatainkat?

Németh Emil, a Magyar Posta Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese a mûsorban elmondta: ha a pontos címadatok alapján a postaláda egyértelmûen beazonosítható, akkor eltérõ név esetén is bedobhatják a levelet. Egy család esetében például kevés helyen tüntetik fel ugyanis a levélszekrényen minden, a lakásban élõ családtag nevét, ezért a postás cím alapján dobja be a leveleket. Ha mégis más címzett levelét kapjuk meg, akkor ezt jelezhetjük a kézbesítõnél, vagy akár a postán is. Egy egyszerû nyomtatvány kitöltésével bejelenthetjük, hogy az adott címen nem lakik olyan címzett, akinek a levelét hozzá kézbesítik.

A lakcím- vagy levelezési cím változását természetesen a szolgáltatóknál, bankoknál be kell jelenteni, de addig is, amíg ezt átvezetik, igénybe vehetõ a Magyar Posta utánküldési szolgáltatása. Ez személyesen intézhetõ a postahivatalban egy nyomtatvány kitöltésével, s így garantált, hogy minden, a régi címünkre érkezõ küldeményt megkapunk az új lakcímünkre.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke hangsúlyozta, az, hogy a kézbesített küldemény a megfelelõ helyre érkezzen, nagyrészt az érintetteteken múlik. Érdemes erre figyelni, hiszen a hivatalos levelek, bankszámlakivonatok személyes adatokat tartalmaznak, amelyekkel vissza lehet élni, ezért az állampolgárnak saját érdeke is, hogy a lakcímváltozást bejelentse. Ugyanakkor a vonatkozó jogszabályok is elõírják, hogy költözés után három munkanapon belül be kell jelenteni a járási hivatalnál a lakcímváltozást. A központi nyilvántartó bizonyos szerveket, például az adóhatóságot, társadalombiztosítást hivatalból értesít a lakcímváltozásról, a szolgáltatókat, bankokat pedig külön kell értesítenünk.

Péterfalvi Attila felhívta a figyelmet arra is, ha más nevére szóló küldeményt kapunk, nem bonthatjuk fel, mert az a levéltitok megsértésének minõsül.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!