2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Parragh: Az alacsony energiaárak javítják a versenyképességetForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-01-18 12:16:13
Az iparkamara támogatja, hogy a kormány az energia minél olcsóbb hazai megtermelésére törekszik, a közgazdász pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az alacsony energiaárak a gazdaság egészére kedvezõ hatással vannak.

A vállalkozói versenyképesség javításának egyik eszköze az alacsony energiaárak elérése, ez a szándék pedig látszik a kormányzat törekvésein is, mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Ha Magyarországot újra akarjuk iparosítani, akkor ide kell hozni olyan cégeket, amelyek termelnek, s azért, hogy ezek a vállalkozások szívesen jöjjenek, a környezetüket versenyképesség kell tenni, többek között például az energia árával is, nyilatkozta a Krónikának a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László hozzátette: a paksi beruházás is errõl szól, s ez azt jelentheti, hogy Magyarországra nem csak azért jönnek a cégek, mert jó a munka törvénykönyve, az adótörvény vagy a szakképzés, hanem azért is, mert Magyarországon kedvezõbb az energia ára, s biztonságosabb az energiaellátás, mint máshol. Ez egy látható kormányzati törekvés, fogalmazta meg Parragh László.

Az energiaárak csökkentése a cégek költségeit csökkenti, ez pedig a gazdaság teljesítményének egészére is kihat. Lóránt Károly közgazdász a Krónikának azt mondta: ez megnyilvánulhat abban, hogy csökkennek az árak, s ezáltal növekszik a versenyképesség és a termelés, ami magával húzhatja a foglalkoztatás növekedését, de lecsapódhat olyan formában is, hogy a cégek a megtakarított összegeket a termelés korszerûsítésére fordítják.

Lóránt Károly hozzátette: míg rövid távon ingadozhatnak az energiapiaci árak, hosszú távon az atomenergia a legolcsóbb energiaforrás. A paksi erõmû korszerûsítése emellett úgy is segíti a magyar gazdaságot, hogy kevesebb importra lehet szükség.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!