2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Mintha robbantottak volna - károk a nógrádi rengések utánForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-01-20 19:30:38
Több házban megrepedtek a falak, két templom is megsérült az éjszakai földrengésben. A Nógrád megyei Cserhátsurány közelében vasárnap hajnalban kétszer rengett a föld. Az elsõ volt az erõsebb, a Richter-skála szerinti 4,4-es. A katasztrófavédõkhöz egész nap érkeztek a kárbejelentések.

Vasárnap hajnali fél háromkor mozdult meg elõször a föld a Nógrád megyei Cserhátsurányban. A településen legtöbben az utcára futottak ijedtükben.

„A szekrényben a bent lévõ dolgok összedõltek, rendes robajlás volt, olyan mintha robbantottak volna. Ez 2.30-kor volt, 2.40-2.45 körül követte egy utórengés” – számolt be élményeirõl vasárnap a Híradónak Bacskó László helyi lakos.

A földrengés központja Cserhátsuránynál volt. Az elsõ a Richter-skála szerint 4,4-es, a második 3,4-es erõsségû volt. A földmozgást innen csaknem 70 kilométerre, még Annavölgynél és Tokodon is érezték, de több bejelentés érkezett a fõvárosból is.

„A bejelentések zömében kisebb épületkárok, jelentõsebb káreset nem történt. Házfalak dõltek meg, vakolat hullott le, de személyi sérülés szerencsére nem történt” – nyilatkozta Angyal Eszter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivõje.

Angyal Eszter elmondta: hajnalban összesen 38 jelzés érkezett az igazgatóságra 14 településrõl, Cserhátsurányból, Balassagyarmatról, Csitárról, Galgagutáról, Érsekvadkertrõl, Szátokról, Nógrádról, Szécsényfelfaluból, Ilinybõl, Salgótarjánból, Nógrádmegyerbõl, Magyarnándorból, Borsosberénybõl és Szentérõl.

A szóvivõ tájékoztatása szerint kisebb-nagyobb károkat 56 esetben jeleztek, a legtöbbet Cserhátsurányból és Cserháthalápról, javarészt fal-, mennyezet-, tartófal-, homlokzat- és csemperepedéseket, míg néhány helyen a kémény sérült meg.

A tûzoltóknak három esetben kellett beavatkozniuk. Balassagyarmaton egy sérült kúpcserepet kellett eltávolítaniuk, illetve vakolathulláshoz kérték a segítséget. Szentén egy emeletes lakóház kéménye megdõlt, a balassagyarmati készenléti állomány visszabontotta a kéményt és megszüntette az omlásveszélyt.

Négy helyen keletkezett kár önkormányzati épületben. A cserhátsurányi óvoda épületében a belsõ homlokzatokon repedések jelentek meg, vakolatomlás történt, tégla mozdult el. A faluban hétfõn nem nyitják ki az óvodát, kedd reggeltõl a helyi iskola épületében tartják az óvodai foglalkozásokat.

Mohorán az óvodáról tetõcserepek hullottak le, a polgármesteri hivatalban pedig falak és a mennyezet repedezett, a vizesblokkban csempék estek le. Fal és mennyezet repedezett meg a mohorai orvosi rendelõben is.

Két egyházi intézménybõl is jelentettek kárt, a cserhátsurányi katolikus templom mennyezetének falai megrepedeztek, a cserháthalápi katolikus templomnak pedig a lábazata, a falak és a homlokzata repedt meg.

Angyal Eszter elmondta: Nógrád megye jelentõsebb víztározóinál, összesen tizenhárom helyen tartottak helyszíni szemlét, sehol nem tapasztaltak problémát.

A szóvivõ tájékoztatása szerint közleményben, telefonon és e-mailben kereste meg az igazgatóság a Nógrád megyében található négy veszélyes üzem, valamint a közmûszolgáltatók, gáz-, víz-, távhõ- és áram-szolgáltatók, a közút és a vasút üzemeltetõit. A megye veszélyes üzemeitõl külön jelentést kértek a helyszíni szemlékrõl. A visszajelzések alapján káresemény, szolgáltatói hiba nem történt a földrengés következtében.

Sorra ellenõrizték a katasztrófavédõk a víztározókat is a térségben. A napokban az összeset megvizsgálják, hogy nem sérültek-e meg. Átnézik az átfolyókat, a zsilipeket és a gátakat is, hogy nem repedtek-e meg a földmozgás miatt.

A szeizmológus szerint közepes erõsségûnek számít a hajnali földmozgás, de ilyenkor szinte biztos, hogy lesznek utórengések is.

„Ez valószínûleg pár hónapig még el fog tartani, lehet, hogy az utórengések között érezhetõek is lesznek, de ezeknek a pontos számát egyelõre nem tudjuk megmondani. Általában gyengülni szokott ez idõvel” – hívta fel a figyelmet Gyõri Erzsébet, az MTA Szeizmológiai Obszervatóriuma szeizmológusa.

Nógrád megye ezen részén tavaly júniusban volt hasonló földmozgás. Az elmúlt egy évben összesen három ilyen erõs rengés is volt a térségben, ami rendkívülinek számít. Szakértõk szerint átlagosan 20 évente mérnek ilyen erõs rengéseket Magyarországon.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!