2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Jótékonyan hatott a gazdasági növekedésre a munkahelyvédelmi akciótervForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-01-27 16:13:16
Címkék: Bihari hírek
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a 2013-ban indult munkahelyvédelmi akcióterv segítette a munkahelyek megõrzését és a gazdasági növekedést. A programnak köszönhetõen a munkáltatók tavaly több mint 100 milliárd forintot tudtak igénybe venni kedvezményként. Az akciónak köszönhetõen 750 ezren kaptak munkát, illetve tarthatták meg munkahelyüket.

A pécsi dohánygyárban, amelybõl hamarosan kettõ lesz, a most bejelentett 9 milliárd forintos beruházást idén õsszel fejezik be. Az új, 8 ezer négyzetméteres gyárban új termékeket készítenek majd, és így nem csak megtartják a dolgozókat, de várhatóan bõvítik is a létszámot.

„A pécsi gyár egy kiemelt beruházásnak minõsül a jövõben. 2004 óta a BAT európai szinten tíz dohánygyárat zárt be, Pécs az eddigi bezárásokat mindig túlélte. Hosszabb távon is fellélegezhet Pécs” – nyilatkozta csütörtökön a Híradónak Tóth Attila, a BAT Pécsi Dohánygyár szabályozási és kormányzati kapcsolatok vezetõje.

A brit óriáscég eddig 55 milliárd forintot ruházott be Magyarországon.

A sátoraljaújhelyi dohánygyárban a dohányt puffasztják, így megnõ a dohány térfogata. Ez teszi lehetõvé, hogy csökkentsék a kátrány és nikotin tartalmát. Az új üzemet most adták át 25 új munkahelyet teremtve így. A foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkár azt mondta: nem csak ezért jelentõs ez a beruházás.

„Közel 70 százaléka nõ az itt foglalkoztatottaknak. Tudjuk nagyon jól, hogy a nõi foglalkoztatás tekintetében nagyon komoly lemaradásaink vannak. Nem egy vagy öt éve, hanem évtizedek óta” – fogalmazott Czomba Sándor.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelõs államtitkára szerint a tavaly indult munkahelyvédelmi program nagyban segítette az állások megõrzését.

„Kiemelkedõen magas kedvezményeket nyújt, méghozzá azoknak a munkáltatóknak, amelyek a munkavállalói csoportok legkiszolgáltatottabb vagy legnehezebb helyzetben lévõ elemeit, személyeit foglalkoztatják” – állapította meg Pankucsi Zoltán adóügyi helyettes államtitkár.

Így például a pályakezdõk, a tartósan munkanélküliek, a kismamák és a szakképzetlen munkavállalók foglalkoztatását segítették elõ a munkaadóknak szánt adó- és járulékkedvezményekkel. Számítások szerint tavaly a munkáltatók több mint 100 milliárd forintot tudtak igénybe venni kedvezményként az akció keretében.

„Nagyon fontos, hogy ezt a munkavállaló nem kapja meg, hiszen egy adókedvezmény, amelyet a foglalkoztató tud megõrizni, és magánál tartani. Ez segíti a gazdaság fejlõdését és erõsödését” – mutatott rá Parragh László, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök.

A munkahelyvédelmi akció keretében 750 ezer munkavállalónak lett, illetve marad meg a munkája, ami az összes foglalkoztatott 20 százaléka.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!