2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Bérrendezést akarnak az egészségügyi szakdolgozókForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-02-20 08:37:51
Életpályamodellt és a közszféra átlagához igazodó bérezést szeretnének az egészségügyi szakdolgozók, és az utánpótlás kérdése is égetõ probléma. Minderrõl Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke és Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke beszélt szerdán Budapesten.

A egészségügyi szakdolgozók negyvenötödik, kétnapos országos kongresszusa elõtt tartott sajtótájékoztatón az ápolási egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy az elmúlt két évben volt bérkiegészítés a szakdolgozók körében, de fontosnak tartotta kiemelni, hogy az egészségügyi ágazaton belül se szakadjanak el a bérek. Az ágazati béreknek valamennyire igazodniuk kell a közszférában dolgozókéhoz, mivel nagy az elmaradás, hiszen míg az átlagos bruttó bérszint 220 ezer forint, addig a szakdolgozóké átlag 160-170 ezer forint - mondta.

Bugarszki Miklós úgy véli, azokban az ágazatokban, amelyekben életpályamodellt alkalmaznak, kicsit elõrébb járnak a bérkérdésekben. Jelezte, hogy az egyesület már 2010-ben letett egy javaslatot a szakdolgozókra vonatkozó életpályamodellrõl, többször tárgyaltak is róla az ágazati vezetõkkel, de végül nem valósulhatott meg.

Balogh Zoltán kamarai elnök kifejtette, Magyarországon 26 ezer egészségügyi szakdolgozó, ápoló hiányzik a rendszerbõl. A választások után ezzel a feladattal foglalkozni kell - mondta.

A bérezésrõl szólva kifejtette, a meglévõ ösztöndíj-rendszert folytatni kell vagy újakat szükséges behozni a rendszerbe, ugyanakkor differenciálásra szükség van, hiszen nagyon változatos szakképesítésûek és végzettségûek a szakdolgozók.

Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) fõigazgatója emlékeztetett, hogy több mint 73 ezer szakdolgozó kapott az elmúlt két évben, több lépcsõben bérkiegészítést. De meg kell találni a forrásokat a további béremelésekre - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta, a szakmai szervezetekkel közösen kidolgozták az országos ápolásügyi stratégiát, amely egyeztetési fázisban van, a belõle fakadó jogszabályalkotás pedig õsszel várható.

Rauh Edit, az Emberi Erõforrások Minisztériuma fejlesztési fõigazgatóságának vezetõje elmondta, hogy megkezdõdött az életpályamodell elemeinek egyeztetése. 2011-tõl kétezer szakápolót és szakasszisztenst képeztek ki központi forrásból, uniós forrásból pedig újabb szakképesítés megszerzését tették lehetõvé, valamint ösztöndíjat és helyettesítési díjat biztosítottak az intézményeknek.

Az egészségügyi szakdolgozók országos kongresszusán, a Magyar Tudományos Akadémián szakmai elõadások hangzanak el, és miniszteri kitüntetéseket adnak át.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!