2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Hány millióba kerülnek az augusztus 20-i mûsorok?Forrás: Haon
Utolsó módosítás: 2009-08-14 13:18:22
Több újdonsággal is találkozhatnak az érdeklõdõk az ünnepi programok között.

Idén 239 millió forintba kerülnek a központi augusztus 20-i mûsorok


A tavalyinál 20 százalékkal kevesebbe, nettó 239 millió forintba kerülnek az idei augusztus 20-i megemlékezések központi eseményei - mondta csütörtökön Budai Bernadett.

 

A kormányszóvivõ elmondta: ennek ellenére több újdonsággal is találkozhatnak az érdeklõdõk az ünnepi programok között. Az ünnepi programok 19-én este 21 órakor kezdõdnek a Kossuth téren a Szent István - Egy ország születése címû történelmi rockopera bemutatásával. Ezután augusztus 20-án reggel a hagyományoknak megfelelõen fél kilenckor a Magyar Köztársaság lobogójának katonai tiszteletadással történõ felvonása következik az Országház elõtt, majd 10 órától a Hõsök terén lesz a tisztavatás. Ez utóbbi eseményen a honvédség repülõi is  tartanak bemutatót a levegõben, amit egy nappal korábban - augusztus 19-én - délelõtt 10:48 perckor el is próbálnak a Hõsök tere felett.

Ezután egészen este 21 óráig várja az érdeklõdõket a kenyérfesztivál és a Szenti István udvara elnevezésû történelmi játszóház a Kossuth téren, majd este 21 órakor kezdõdik a tûzijáték. Ebben újdonság, hogy a szokásos kilövési pontok mellett idén a Lánchíd és az Erzsébet híd között hosszában kifeszített vízi színpadsorról is lõnek fel rakétákat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!