2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A vegetáriánus étrendek csökkentik legjobban a vérnyomástForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-02-27 10:09:42
A szakemberek 39 korábbi kutatás eredményeit vonták górcsõ alá. A 18 országra kiterjedõ hipertóniavizsgálatok több mint 21 ezer résztvevõ bevonásával készültek.

A vegetáriánus étrendek csökkentik a leginkább a magas vérnyomás kockázatát - derült ki japán és amerikai kutatók közös tanulmányából. A JAMA Internal Medicine címû folyóiratban közölt metaanalízis eredményei szerint a hús nélküli étrendet folytató embereknek egyenletesen alacsonyabb és egészségesebb a vérnyomásértékük.

Az amerikai betegségmegelõzési és járványügyi központ (CDC) szerint a hipertónia az agyi érkatasztrófa, a szív- és a vesebetegség, valamint a megrövidült várható élettartam vezetõ kockázati tényezõje. A magas vérnyomás minden harmadik felnõttet érinti az Egyesült Államokban - olvasható a LiveScience címû tudományos-ismeretterjesztõ portálon.

A mostani eredmények szerint a vegetáriánus étrendek a szisztolés vérnyomásérték 6,9 pontos és a diasztolés nyomás 4,7 pontos süllyedésével voltak összefüggésben. Az oszakai Nemzeti Agy- és Kardiovaszkuláris Központ munkatársaként dolgozó Jokojama Joko által vezetett elemzés azt mutatta, hogy a magas vérnyomással küzdõ húsevõ emberek nyerhetik a legtöbbet azzal, ha áttérnek a friss zöldségekben, babfélékben és teljes kiõrlésû gabonákban gazdag étrendre.

Néhány résztvevõ esetében a növényi alapú étrendek jobban csökkentették a vérnyomást, mint a hipertónia kezelésére felírt gyógyszerek, és az utóbbinál esetlegesen jelentkezõ mellékhatásoknak is híján voltak. Mindössze 5 pontos süllyedés a szisztolés vérnyomásértékben 9 százalékos csökkenést eredményez a szívbetegség, és 14 százalékos visszaesést az agyi érkatasztrófa esetében - húzta alá Neal Barnard, a tanulmány társszerzõje, az Orvosok Bizottsága a Felelõsségteljes Orvostudományért nevû washingtoni szervezet elnöke.

Az eredmények alátámasztják a népszerû vérnyomáscsökkentõ diéta, a DASH (Dietary Approaches to Stop Hypertension) hatékonyságát. Ez nem vegetáriánus étrend, de gazdag a zöldségekben és korlátozza a húsfogyasztást, különösen a vörös- és a löncshús bevitelét.

A magas vérnyomást már jó ideje a sóban és telített zsírokban gazdag táplálkozással, az elhízottsággal, a mozgásszegény életmóddal, az alkoholfogyasztással és a dohányzással hozzák összefüggésbe. A szakemberek szerint a növényi alapú étrendekben alacsonyabb a telített zsírok és a só aránya, de magas a káliumtartalmuk, ami ellensúlyozni tudja a táplálékkal bevitt túl sok só hatását.

A kutatók szerint ugyanakkor az analízisnek gyenge pontja, hogy nem tesz különbséget a különbözõ vegetáriánus étrendek - többek közt az összes állati eredetû terméket tiltó, illetve a tojást, illetve tejtermékeket megengedõ liberálisabb diéták - között, illetve az egyes étrendek vérnyomásra gyakorolt hatásait sem taglalja. A szakemberek reményei szerint ezt a hiányosságot további tanulmányokkal pótolni tudják a jövõben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!