2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
A toronysisak és a nedves falak is megújulnakForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-03-03 10:30:24
Várhatóan õszre újra fogadhatja a gyülekezetet a református templom Újfaluban.

Az újfalui református templom mennyezetének nádburkolata még 2012-ben omlott le, az épület veszélyessé vált, viszont akkor nem jutott keret a felújításra. Az istentiszteleteket azóta a Kálvin téri gyülekezeti teremben, valamint a Wesselényi utcai imaházban tartják. – Idén egy pályázat segítségével átépítik a toronysisakot, valamint a nedves falak szigetelését is elvégezik, amelynek köszönhetõen megszûnik a vezetékeknek ártó salétromosodás, a fal vizesedése – tájékoztatott Majláth József lelkipásztor.
Az orgonát is felújítanák

Mint elmondta: az 1808-ban elkészült templomon eddig még csak kisebb felújításokat végeztek, de tíz éven belül a teljes ingatlant korszerûsíteni kívánják. – Nagy kincsünk egy 1882-es orgona, amely Liszt Ferenc számára készült és a zeneszerzõ hangszerébõl származó sípokat tartalmaz. Az orgonát a debreceni Zenedétõl vásárolta meg a gyülekezet, még 1936-ban, de sajnos annak felújítása még várat magára – fogalmazott a tiszteletes.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!