Augusztus 20-án, a Virágkarnevál után, 13:00 órakor egyedülálló autós-motoros rendezvény veszi kezdetét Debrecenben, a Főnix Csarnokban és annak lekerített parkolójában több mint 12.000 nm-en.
Kiállítás – Találkozó –Verseny 2009 – augusztus 20-21-22 Debrecen Főnix Csarnok
NE hidd, hogy már mindent láttál!
Augusztus 20-án, a Virágkarnevál után, 13:00 órakor egyedülálló autós-motoros rendezvény veszi kezdetét Debrecenben, a Főnix Csarnokban és annak lekerített parkolójában több mint 12.000 nm-en.
A Főnix Csarnok történetében ez lesz az első olyan rendezvény, ahol nem csak a Főnix Csarnokot, de annak külső parkolóját is kihasználjuk az élmény fokozásának érdekében.
A parkolás miatt azonban nem kell aggódni, mert a Főnix Csarnok mellett akár több ezer autónak tudunk INGYENES! parkolóhelyet biztosítani.
Minden csoda 3 napig tart…
Mindhárom nap lesznek látványos Drift bemutatók OB bajnokokkal, Street fighter bemutatók Erdős Csabával, a vakon egykerekezés világbajnokával, lehet nevezni a közönség gokart versenyre és gokartozni, valamint a harmadik napon sor kerül egy rendkívül izgalmas Rallysprint versenyre is.
A fesztivál hangulat kedvéért óriási étel-ital udvar vár mindenkit, lesz hurka, kolbász, kenyérlángos, hideg sör, és minden a kellő hangulat fokozásához.
Gondoltunk a gyerkőcökre is!
A három napos rendezvény a családoknak is remek szórakozást ígér, hiszen a gyerekeket 1.000 nm-es játékudvar várja, ahol kedvükre válogathatnak az óriási ugráló várak és az érdekes ügyességi játékok között. Természetesen a játékokat ingyenesen használhatja minden gyerek.
Ráadásul 10 éves kor alatt a belépés ingyenes!
Unicumok ínyenceknek
Itt lesznek a japán, amerikai, német és olasz autómárkák legjobbjai, csakúgy, mint a sportmotorok, épített chopperek, és egyéb különleges kétkerekűek, és itt lesz a Wiesmann, BMW motorral szerelt, kézzel gyártott luxus roadstere is.
Nem titok, több mint 2 milliárd forint összértékű autó-és motorcsodák várnak mindenkit.
Képviseltetik magukat a tuning- és versenyautó háttéripar jeles képviselői, többek között az RS Tuning, a D2 Racing, a H&H Design, az EREBUS Design a legújabb meghökkentő demóautójával és persze az autó hifi rajongókról sem feledkezünk meg, hiszen eljön a SAL, a FUSION és még sokan mások extrém demóautókkal…
Részletes programok:



Napi jegyárak:
Elővételben és Napló előfizetőknek: 1500 Ft
Helyszínen: 1800 Ft
10 éves kor alatt a belépés INGYENES!
Az elővételben vásárolt jegyek nyereménysorsoláson vesznek részt!
Nyerj triplán, vásárold meg a jegyedet elővételben bármelyik napot is választod!Elővételi jegyek augusztus 20-ig kaphatók a kijelőlt jegyárusító helyeken.
1. minden elővételi jegy olcsóbb és nyereménysorsoláson vesz részt
2. minden elővételi jegy kupon is egyben
3. ha elővételi jeggyel érkezel a rendezvényre nem kell a tűző napon sorban állnod (ez óriási könnyebbség, különösen ha gyerekekkel érkezel)!
Jegyárusító helyek:
Debrecen:
Devil Tuning – Debrecen, István út 110.
Fórum Debrecen – Debrecen, Csapó u. 30. az információs pultnál a földszinten.
T.Mobile partner - Debrecen, Kishegyesi u. 1-3. Tesco
T.Mobile partner - Debrecen, Piac u. 16.
T.Mobile partner - Debrecen, Kishatár u. 7. Cora
Budapest és környéke:
T.Mobile partner – Budapest Váci u.1-3. Westend City Center (A földszinti üzletsoron!!!)
T.Mobile partner - Csömör Határ út 6. Auchan
Vidék:
T.Mobile partner - Miskolc, Szent Péteri kapu 103. Tesco
T.Mobile partner - Nyíregyháza, Kosbor u. 1. Tesco
T.Mobile partner - Nyírbátor, Szabadság tér 5.
T.Mobile partner - Békéscsaba, Szarvasi u. 68. Tesco