2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Végleg eldõl, ki indulhat a választásokonForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-03-19 18:16:03
Éjt nappallá téve hozta a jogi döntéseket a Nemzeti Választási Bizottság az elmúlt két hétben, hogy kezelje a 106 egyéni választókerületben felvetõdött összes vitás ügyet. Az egyénijelölt-állítások március 19-én, szerdán válnak jogerõssé – mondta a közmédiában Patyi András, a voksolás törvényességét biztosító szervezet elnöke.

0Megkezdõdik a határon túli állampolgároknak szóló szavazási levélcsomagok postázása – mondta a 180 percben Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Arra a kérdésre, mennyire biztos, hogy a Magyarországon teljesen új gyakorlatnak számító levélben szavazás mûködõképes lesz az április 6-ai országgyûlési választáson, a voksolás törvényességét biztosító szervezet vezetõje azt mondta, ez több más európai országban már ismert intézmény.

A magyar szabályozás a hosszú évek óta mûködõ, már kipróbált osztrák és német rendszert vette át. A levélben szavazás viszonylag jól szabályozott, fölkészültek rá a külképviseleti munkatársak és a Nemzeti Választási Iroda kollégái is, „minden rendben lesz, úgy gondolom” – fogalmazott Patyi András, aki a témáról a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában és az M1-es Ma reggelben is nyilatkozott.

Levélben csak elõzetes regisztráció esetén lehet szavazni, és csak az országos listára, egyéni körzetek jelöltjeire nem. A levélben szavazni kívánó személyek elõzõleg kapnak egy csomagot, amely a szavazólap mellett, válaszborítékot, azonosításhoz szükséges adatlapot, valamint nagyon részletes útmutatót is tartalmaz. A szavazólapot a kitöltött azonosítólappal együtt kell visszaküldeni – postán, vagy elvinni a helyi magyar külképviseletre, illetve a szavazás napján az egyéni választókerületekben és a polgármesteri hivatalokban is le lehet adni.

Mivel a szavazatokat a választás napja elõtt vissza lehet juttatni, már urnazárás elõtt megkezdõdik a technikai feldolgozásuk. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Választási Iroda az azonosítólapok alapján ellenõrzi, olyan személy szavazott-e, aki a névjegyzékben elõzõleg regisztráltatta magát. Az ellenõrzés során a határon túlról érkezett szavazólapokat nem lehet kinyitni, erre csak az urnazárást követõen, április 6-án 19 óra után kerülhet sor. A szavazatok összeszámolása, értékelése a Nemzeti Választási Irodában történik, a Nemzeti Választási Bizottság felügyelete mellett – utóbbi szervezet állapítja meg a szavazási eredményt is.

Mivel az új választási rendszerben már nincsenek területi listák, és így helyi választási bizottságok sem, a 106 egyéni választókerület minden jogi ügye, fellebbezése a Nemzeti Választási Bizottsághoz kerül. Mindez, valamint a jelöltállítás megkönnyítése – a jelentõs részt a korábbi Országos Választási Bizottság hatásköreit megöröklõ – testület számára sokkal több feladatot jelent, mintegy nyolc-tízszeres jogorvoslati terhelést. A Nemzeti Választási Bizottság az elmúlt két hétben éjt nappallá téve hozta a jogi döntéseket – fogalmazott Patyi András a 180 percben.

Az egyénijelölt-állítások március 19-én, szerdán válnak jogerõssé, a fellebbezések, kérdések nagy részére, majdnem száz százalékára már sikerült választ adni. Mint Patyi András a Ma reggelben mondta, 1500-1600 jelöltrõl van szó, és 7-8 ügy jön még vissza szerdán vagy csütörtökön a Kúriáról.

Az M1 mûsorában elhangzott az is, hogy pénteken 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a választópolgárok, akik pártlista helyett nemzetiségük listájára kívánnak szavazni. Eddig mintegy 30 ezren éltek a lehetõséggel. Három nap alatt háromszáz fellebbezési ügyet kell elbírálnia az NVB-nekNVI: heroikus munka folyik a választási irodákbanNVB: a levélben szavazók a külképviselet épületében nem szavazhatnak

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!