2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Ferenc pápa áldását adta a Jónak lenni jó stábjánakForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-03-27 18:05:01
Ferenc pápa áldását adta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) Jónak lenni jó címû karitatív mûsora stábjának, az áldást Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek adta át hétfõn Budapesten, a prímási palotában.

Az áldás szövege - amit Erdõ Péter olvasott fel - szerint Ferenc pápa szívbõl adja apostoli áldását a Katolikus Karitász országos karitatív összefogásában együttmûködõk, valamint a magyar közszolgálati média munkatársai életére és munkájára. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója arról beszélt, hogy nagy meghatottsággal tartja kezében az áldást. Elmondta, hogy életében másodszor fordul elõ, hogy az az intézmény, ahol dolgozik, pápai áldást kap, mert a Duna Televíziót, ahol pályafutását kezdte, II. János Pál pápa áldásával indították útjára. Úgy fogalmazott, a pápa ismét észrevett bennünket.

Az MTVA megbízott vezérigazgatója beszédében megköszönte kollégái, kiváltképp Siklósi Beatrix fõszerkesztõ, a Jónak lenni jó projektvezetõjének munkáját. Mint mondta, nem állunk meg, folytatjuk, amihez a pápai áldás újabb erõt ad.

A Jónak lenni jó címû mûsorfolyamban a közmédia több mint száz munkatársa dolgozott december tizenötödikén, de elõtte is több hónapon át segítették a Katolikus Karitász munkáját: beszámoltak a segélyakciókról, és országszerte gyûjtöttek a rászorulóknak.

Ilyenkor az ember arra gondol, hogy megerõsíti egy ilyen tényleg föntrõl jövõ (...) segítség, hogy ezt a munkát folytathassuk, hasznosak legyünk, minél több emberen tudjunk segíteni - mondta Siklósi Beatrix.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója emlékeztetett arra: a Jónak lenni jó adománygyûjtési kampány elõkészítését október közepén kezdték meg. A mintegy másfél hónap alatt számos lehetõséget kaptak, amelyekben széles körben mutathatták be a rászorulók megsegítéséért végzett tevékenységüket - állapította meg.

Kiemelte, nagy öröm volt számukra, hogy a munka során a közszolgálati média minden munkatársa különös figyelemmel és érzékenységgel kapcsolódott be - akár csak egy-egy alkalommal is - mindennapjainkba és támogatottjaink sokszor igen nehéz körülmények közt zajló életébe.

Écsy Gábor hangsúlyozta, hogy több rászoruló gyermek nagy álmát sikerült az MTVA munkatársainak köszönhetõen valóra váltani. Jövendõ mikrobiológusok, sakkmesterek és sportolók kívánságai teljesülhettek, de fogyatékkal élõ gyermekek számára is emlékezetes órákat szerezhettünk, amelyekrõl csillogó szemmel számoltak be a mûsorban - fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra, a mûsor közeledtével felkészültek az azonnali segélykérések megsokszorozódására is. Minden egyházmegyei karitászközpont félmillió forintos keretet kapott, amelybõl élelmiszercsomagokat állítottak össze. Az adást követõen több mint 1500 családnak tudtak még az ünnepek elõtt segíteni.

Ismertetése szerint a Jónak lenni jó kampány igen szép eredménnyel zárult. A Szent Erzsébet napi gyûjtésbõl csaknem 80 millió forint gyûlt össze, amelyet a plébániai karitászcsoportok közvetlenül kaptak meg, a mûsort követõen pedig az adományokból, valamint a 1356-os adományvonalra érkezõ hívásokból további 46 millió forint gyûlt össze.

Beszámolt arról: mintegy száz családnak segítettek krízistámogatással közüzemi tartozásaik rendezésében, gyógyszertámogatással, gyógyászati segédeszközök beszerzésével. Az adományoknak köszönhetõen több családot tudtak nagyobb támogatásban részesíteni: építettek steril szobát egy leukémiás fiúnak, fürdõszobát egy sokgyermekes családnak, illetve kifizették egy súlyos beteg kislány orvosi vizsgálatát.

Écsy Gábor közölte: bár a mûsor lezárult, munkájuk azonban itt nem ér véget, mert keresniük kell továbbra is azokat a lehetõségeket, amelyek segítségükre lehetnek az elesettek, rászorulók támogatásában. A Jónak lenni jó kampány során megtapasztalt összefogás megerõsített minket abban, hogy a média segítsége nélkülözhetetlen e szolgálat széles körû ellátásában - tette hozzá.

Az eseményen megjelent mások mellett Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete.
XIII. Leó pápa vezette be, hogy nevében a Pápai Alamizsnahivatal (Elemosineria Apostolica) áldást állíthat ki különbözõ alkalmakra. Kezdetben latinul készültek ezek a pergamen papírra kiállított áldások, amelyeket az érseki rangban lévõ úgynevezett pápai elemosinarius ír alá. A II. vatikáni zsinat (1962-1965) után áttértek a nemzeti nyelvekre.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!