2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Hírek Hajdú-Bihar megyébõlForrás: police.hu
Utolsó módosítás: 2014-03-27 20:01:10
Címkék: Bihari hírek
A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 3 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 fõt az ellenük érvényben lévõ körözés alapján. Az egyenruhások 24 személyt állítottak elõ, ebbõl 7 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendõrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melybõl 1 halálos kimenetelû balesetben 1 személy vesztette életét, 2 közúti közlekedési baleset súlyos, míg 1 közúti közlekedési baleset könnyû sérüléssel végzõdött.

A körzeti megbízottak 2014. március 26-án 10 óra 20 perckor intézkedés alá vontak egy férfit Debrecenben, a Szitakötõ közben, akirõl olyan információjuk volt, hogy körözik. Az igazoltatás során a rendõrök megállapították, hogy a helyi lakos ellen a Hajdúszoboszlói Rendõrkapitányság lopás bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások a 21 éves K. Gergelyt elfogták és elõállították a Debreceni Rendõrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Debreceni Rendõrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 26-án 14 óra körüli idõben Debrecenben, a Hétvezér utcában található egyik kerékpártárolóból ismeretlen tettes el akart lopni egy lezáratlan kerékpárt, azonban a sértett észrevette és rászólt a férfira. A tolvaj megijedt, hátrahagyta a biciklit és menekülni kezdett. Az esetrõl történt bejelentést követõen a járõrök a kapott személyleírás alapján a férfit a Galamb utcán elfogták és elõállították a rendõrkapitányságra. A rendõrök a 21 éves helyi lakost meghallgatták, majd szabálysértési õrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

Debrecenben, a Füredi úton igazoltattak egy férfit a rendõrök 2014. március 26-án 14 óra 56 perckor. Az intézkedés során kiderült, hogy P. József ellen lopás bûntett elkövetése miatt a Debreceni Járásbíróság által kiadott elfogatóparancs van érvényben. A járõrök a 32 éves helyi lakost elfogták és elõállították a városi rendõrkapitányságra, ahol a nyomozók õrizetbe vették.

A Püspökladányi Rendõrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy derecskei férfi és egy sárospataki nõ ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 26-án 16 óra 55 perc körüli idõben a pár bement az egyik püspökladányi nagyáruházba, ahol a nõ több árut is levett a polcról, melyeket odaadott a társának, aki azokat a zsebébe rejtette, majd a pénztártól fizetés nélkül távoztak. A biztonsági õrök visszatartották a tolvajokat és értesítették a rendõrséget. A helyszínre érkezõ járõrök elfogták és a Püspökladányi Rendõrkapitányságra elõállították a 23 éves nõt és a 24 éves férfit, akiket a rendõrök meghallgattak és szabálysértési õrizetbe vettek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!