2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Teltház elõtt koncertezett a TücsökzenekarForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-03-31 22:50:13
Tavaszi hangversenyt rendezett a Csökmõi Tücsökzenekar március 29-én a helyi Faluházban.

A mûsor elsõ felében a mûvészeti iskola kis szólistái lépteik színpadra. A helyi gyerekeken kívül hallhatta a közönség az iskola füzesgyarmati és komádi tanszakának néhány tanulóját is, akikkel egy-két mûsorszám erejéig tanáruk, Házi Tibor is fellépett.

A rendezvény második részében a kiskamaszokból álló Csökmõi Tücsökzenekar elõadásában fülbemászó dallamok szólaltak meg, mint például a Tell Vilmos nyitány, a Kisvárosi dobosok, vagy a Sun Calypso. De jó néhány közismert filmsláger is felhangzott, úgymint a Shrek vagy az Apácashow egy-egy betétdala, melyhez kivetítõn filmrészleteket is láthatott a közönség.

Ezen a jeles rendezvényen kapta meg a Gál István zenetanár által 2008-ban alapított Év Zenésze-díjat a 2013-ban legkiemelkedõbb munkát végzõ zenekari tag. A díjat Kapornai Judit, a KLIK Berettyóújfalui Tankerületének igazgatónõje adta át Szakál Boglárkának, aki nagyon meglepõdött a neve hallatán, és boldogan állta a neki szóló vastapsot.

Gál István, a Tücsökzenekar karnagya egy kis humoros meglepetéssel is készült. A Born To Be Wild c. számra egy kis házi videót készített, melyben õ maga simsonos “vad motorosként” tûnt fel. Míg a nézõk a klipen kacagtak, õ a színfalak mögött az öltönyt átváltotta a filmben szereplõ szakadt ruhájára, és mint aki a videóból ért fel a színpadra, hirtelen felpattant vezényelni. A jelenetet tapsvihar és ujjongás kísérte. A rendezvény telt ház elõtt zajlott. A helyi érdeklõdõk mellett a környékbeli településekrõl is érkeztek vendégek. A bevételbõl a zenekar tagjainak készül logóval ellátott egyen póló.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!