2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Kétszázezer vendégéjszaka van a SZÉP-kártyákonForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-04-01 07:56:11
Március végén még 3,9 milliárd forint volt a SZÉP-kártyákon a 2012-ben utalt összegekbõl, amit idén május 31-éig lehet felhasználni.

A SZÉP-kártyával lefoglalt üdülések átlagos értéke és hossza alapján csaknem kétszázezer vendégéjszakára lenne elegendõ az az összeg, amit legkésõbb május végéig el kell költeniük a kártyabirtokosoknak - közölte a Szallas.hu hétfõn.

A szálláskeresõ oldal emlékeztetett: a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint március végén még 3,9 milliárd forint volt a SZÉP-kártyákon a 2012-ben utalt összegekbõl, amit az érvényben lévõ szabályozás szerint az idén május 31-éig lehet felhasználni.

A portál közleménye szerint a szoros határidõ ellenére a SZÉP-kártya felhasználásának aránya 2014 elsõ két hónapjában csökkent a tavalyi adatokhoz képest. Míg 2013-ban átlagosan a szállásfoglalások 23 százalékánál váltottak be SZÉP-kártyát, addig az idén januárban csak 16, februárban pedig 15 százalékban használták ezt a juttatást a kártyabirtokosok a Szallas.hu adatai szerint.

Tavaly a legtöbb utalványt júliusban váltották be az utazni vágyók, de a SZÉP-kártya felhasználásának aránya az összes szállásfoglaláson belül májusban volt a legnagyobb, valószínûleg akkor is sokan hagyták az utolsó pillanatra a juttatások felhasználását.

Az idén a húsvét, a tavaszi szünet és május elseje közel esik egymáshoz, erre a két-három hétre sokan terveznek pihenést, és már most keresgélni kell a szabad szálláshelyeket - figyelmeztet Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetõ igazgatója a közlemény szerint.

A szálláskeresõ oldal statisztikái szerint SZÉP-kártyával az átlagosnál többen foglalnak wellness-szállodákba. A nem utalvánnyal fizetõknek csak ötöde választott ilyen szálláshelyet, míg SZÉP-kártyával minden harmadik foglaláshoz tartozott wellnessprogram.

A kártyabirtokosok tavaly egy-egy foglalásra átlagosan több mint ötvenezer forintot szántak, míg SZÉP-kártya nélkül csak átlagosan 37 ezer forintot költöttek a hazai utazók.

A Szallas.hu-t havonta mintegy 1,5 millióan keresik meg. Az adatok a 2013-as teljes évre, valamint 2014 januárjára és februárjára vonatkozó foglalásokon alapulnak. A minta nem reprezentatív, de jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat - áll a közleményben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!