2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Lakástámogatás: élénkülhet az ingatlanpiac, erõsödhet az építõiparForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-04-04 11:23:24
Az ingatlanpiac erõsödését és a lakásépítések beindulását is segítheti, hogy a munkaadók mától adó- és járulékmentesen adhatnak dolgozói vissza nem térítendõ támogatást lakásvásárlásra vagy építésre. Az öt éven át legfeljebb 5 millió forintos támogatást hiteltörlesztésre is fordíthatják a munkavállalók, így az intézkedés a devizahiteleseken is segíthet - mondta el a köztévé Híradójának a nemzetgazdasági miniszter.

Máris vannak olyan munkaadók, akik fontolgatják, hogy élnek az új lehetõséggel. A tûzállóanyagokat gyártó hódmezõvásárhelyi Imerys Kft.-nél például több mint kétszázan dolgoznak, közülük harminc embernek van lakáshitele. A német tulajdonú vállalkozásnál már az elmúlt években is segítették a munkavállalókat - a többi között kedvezményes kölcsönt adtak számukra.

A társaság ügyvezetõ igazgatója a Híradónak azt mondta: a cég várhatóan él majd azzal a lehetõséggel is, ami szerint 5 éven át, összesen 5 millió forinttal támogathatják a dolgozóikat, például lakáshiteleik visszafizetésében. Barna Sándor szerint az új megoldással hosszútávon tovább növelhetik kollégáik a megelégedettségét. A mától már adható speciális dolgozói támogatás adó- és járulékmentes. A munkaadók akár 5 millió forintnál is többel segíthetik dolgozóikat, de azután már közterhet kell fizetniük. Ez a vissza nem térítendõ támogatás a hitelek törlesztése mellett lakásépítésre-, vagy vásárlásra is felhasználható.

A Híradónak nyilatkozó nemzetgazdasági miniszter szerint ez az intézkedés számos elõnnyel járhat. Varga Mihály szerint könnyebb lesz a lakásépítkezések, lakásvásárlások támogatása. Az ingatlanpiac beindul, több lakás épülhet az országban, és végül, de nem utolsó sorban azokon a devizahiteleseken is tud így segíteni a munkaadó, akik nehezebb helyzetben vannak és a korábban felvett devizahitelüket nehezen tudják törleszteni - tette hozzá. A miniszter emlékeztetett rá, hogy a magyar családok átlagos adóssága 7 millió forint, ehhez képest jelentõs összeg az 5 milliós támogatás, amelybõl akár a devizahitelek is visszafizethetõk.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének fõtitkára szerint a kereskedelemben, az élelmiszeriparban, a mezõgazdaságban, tehát ahol általában minimálbért kapnak a dolgozók, kevésbé számíthatnak ilyen segítségre, de sok másikban igen. Dávid Ferenc szerint azokban az ágazatokban, szakmákban, amelyek Magyarországon versenyképes és jó piaci pozíciókkal rendelkeznek - mint például az informatika, a gyógyszeripar, vagy egyes feldolgozóipari ágazatokban - több munkaadó fog élni a lehetõséggel.

A munkadói adómentes támogatás csak azoknak jár, akiket törvényesen foglalkoztatnak, illetve akik valóban lakásvásárlásra, építésére vagy korszerûsítésre vettek fel hitelt. A támogatást a dolgozónak kell kérnie a munkaadótól.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!