2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Elkampányolt közpénz nyomábanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-04-09 08:13:31
60 jelölt nem érte el a 2 százalékos támogatottságot megyénkben.

Az kizárt, hogy csak öt szavazatot kaptam, ennél még a családom is nagyobb, õk biztosan rám szavaztak – fakadt ki Horváth Lajosné, a Magyar Republikánus Politikai Párt képviselõ-jelöltje, amikor vasárnapi választások utáni érzéseirõl érdeklõdtünk. A nádudvari asszony abban az 5-ös választókerületben indult, amelyikben 21 jelölt mérettette meg magát az egyetlen parlamenti mandátumért. 55.34 százalékos részvételi arány mellett a szavazatok 0,01 százalékát gyûjtötte be.

– Megmondom õszintén, hogy a pénzért indultam el, amit végül nem kaptam meg. Hogy miért, azt nem tudom. A párt úgy döntött, hogy nem veszi fel a jelölteknek járó állami támogatást. Én legalább 100 ezer forintot költöttem el kampány során, de ezt sem akarják megtéríteni – magyarázza a munkanélküli Horváth Lajosné, aki állítja: ha megkapta volna a pénzt, többen szavaztak volna rá. Miután kiderült, hogy nem lesz pénz, nem is kampányolt olyan lelkesedéssel.

Nagyobb bajban vannak viszont azok a jelöltek, akik felvették, és el is költötték az állami apanázst, de nem érték el a két százalékos támogatottságot. Legalább ennyit kellett ugyanis elérniük az indulóknak ahhoz, hogy ne kelljen visszafizetniük az egymillió forintot.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!