2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Bíróság elé állnak a verekedõkForrás: police.hu
Utolsó módosítás: 2014-04-17 10:30:20
A rendõrök gyorsított eljárásban fejezték be a nyomozást azzal a három gyanúsítottal szemben, akik Debrecenben, az utcán verekedtek össze.

A nyomozás adatai szerint 2014. március 23-án 6 óra körüli idõben, Debrecenben a Piac utca és a Széchenyi utca keresztezõdésénél hárman elõzetes szóváltást követõen verekedni kezdtek. Az esetrõl egy állampolgár telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság ügyeletére, valamint közölte, hogy a három férfi közül kettõ beült egy taxiba, mellyel elhajtottak. A bejelentést követõen a helyszínre érkezõ járõrök az egyik verekedõt elfogták és elõállították a rendõrkapitányságra.

Ezt követõen az egyenruhások adatgyûjtést hajtottak végre és a tudomásukra jutott információk alapján rövid idõn belül megállapították, hogy a két menekülõ garázda Hajdúszoboszló irányába tart a taxival. A rendõrök a 4. számú fõúton intézkedés alá vonták a személyautóban utazó két hajdúszoboszlói lakost, akiket elfogtak és a Debreceni Rendõrkapitányságra elõállítottak. A nyomozók a 21 éves K. Tibor helyi lakost, valamint a 22 éves B. Gábort és B. Cs. Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki. A terheltek a bûncselekmény elkövetését beismerték.

A Debreceni Rendõrkapitányság velük szemben garázdaság bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat 2014. április 15-én bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!