2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Józan húsvét ellenõrzési akcióForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-04-19 09:57:34
Csütörtökön és pénteken a megyei, illetve a fõvárosi kormányhivatalok közlekedési felügyelõségeinek munkatársai a rendõri szervekkel és a polgárõr szervezetekkel együtt összesen 67 helyszínen megtalálhatóak, a “Józan húsvét” országosan összehangolt ellenõrzési akció alapvetõ célkitûzése a megelõzés – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) csütörtökön.

Az NKH közleménye szerint a legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy az idei év elsõ negyedében nõtt az ittasan okozott balesetek száma. A tavalyi 268 esettel szemben idén az elsõ három hónapban 307 ember okozott személyi sérüléses közúti közlekedési balesetet alkohol fogyasztása után.

A közlekedési hatóság kiemelt feladatának tartja a prevenciót, a megelõzõ tájékoztatást olyan nem mindennapi információkkal, amelyekkel nem gyakran találkozhatnak az állampolgárok. Ezért az alkohollebontás folyamatával, a drogok hatásaival és a mikroalvással foglalkozó szórólapot készítettek – közölték.

A személygépkocsik megfelelõ mûszaki állapota csökkentheti a veszélyt, ezért a hatóság szerint a mûszaki állapotellenõrzés ugyanolyan fontos, mint az alkoholos befolyásoltság felmérése. Az akció során a biciklisekre is figyelnek. Mivel a kerékpárok használatának sok kockázata van, fontos a szabályok megfelelõ szintû ismerete és a KRESZ elõírásainak betartatása az õ esetükben is – közölte az NKH.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!