2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Együttmûködés a korszerû közétkeztetésértForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-04-19 22:55:59
Együttmûködési megállapodást kötött a magyar értékek népszerûsítése, az egészséges táplálkozás és étrend, illetve a korszerû gyermekétkeztetés kialakítása céljával a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és Budapest Fõváros Kormányhivatala - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Pesti Imre, a fõváros kormánymegbízottja közölte: a három szervezet által aláírt megállapodás a korszerû közétkeztetés kialakítása mellett a magyar hagyományok és termékek, a helyi beszállítók és õstermelõk termékei, továbbá a bioélelmiszerek népszerûsítését és elterjesztését is célul tûzte ki.

A kormányhivatal a Mintamenza Programmal kapcsolódik a két szervezethez, a megvalósításhoz közös programokat és mintaprogramokat dolgoznak ki - mondta.

Rámutatott: 2 millió ember érintett a közétkeztetésben, nagyjából 500 ezer a fõvárosban, ezért különösen fontos hogy az egészségügyi mutatók javuljanak. A kormányhivatal segítette a Mintamenza Program országos és budapesti elterjesztését, amelynek ajánlásait a közétkeztetéssel foglalkozók figyelembe veszik.

Az eddig elért eredmények között említette az életkornak megfelelõ tápanyag adagolás bevezetését, a tejfogyasztás növekedését, és a vadhús közétkeztetésben való megjelenését.

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége szakmai elnöke, a Mintamenza Program vezetõje elmondta: a 2010-ben indult programhoz több mint 250 település, több mint ezer konyhája csatlakozott, s hétszázezren étkeznek a Mintamenza Program szerint.

A csatlakozás önkéntes folyamat, megvizsgálják az étlapot és a konyhatechnológiát, majd javaslatot tesznek a fokozatos átalakítására. A programban részt vevõk köre folyamatosan bõvül, minden héten csatlakoznak települések, fõzõkonyhák, és élelmiszergyártók is - mondta.

Hangsúlyt fektetnek a helyi termelésû élelmiszerek bevonására a közétkeztetésbe, mert a közétkeztetés a magyar élelmiszertermelés nagy és megbízható felvevõpiaca, amit a 380 ezer taggal rendelkezõ kamara támogat - ismertette Gyõrffy Balázs, a NAK elnöke.

Közlése szerint eddig 43 együttmûködési megállapodást kötöttek, egyebek között szakmai szervezetekkel, vagy felsõoktatási intézményekkel. Fontos közös céljuknak nevezte azt is, hogy a magyar termék, mint márka megjelenjen, ennek érdekében közös rendezvényeket szerveznek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!