2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Olajforgalmazó bûnszervezetet buktattak le a NAV nyomozóiForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-04-24 08:04:52
Mintegy 30 millió liter olajat forgalmazott jövedéki adó és áfa megfizetése nélkül az elmúlt két évben egy bûnszervezet, amelynek eddig kilenc tagját helyezte elõzetes letartóztatásba a bíróság – jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtótájékoztatóján szerdán, Debrecenben.

Az úgynevezett bázisolajjal – üzemanyagként is felhasználható kenõolajjal – üzletelõ bûnszervezet nyolcmilliárd forintnyi adót nem fizetett be az államkasszába – közölte Czinege Attila, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Fõigazgatóságának vezetõje.

Lengyel Tibor pénzügyõr alezredes, észak-alföldi regionális bûnügyi igazgató elmondta: a bûnszervezet Lengyelországban, Ausztriában és Szlovéniában legálisan vásárolt bázisolajat, amelyet Romániában értékesített volna.

Az olaj azonban soha nem hagyta el az országot: székesfehérvári, gyõri, debreceni és nyíregyházi lerakatokon keresztül illegálisan értékesítették Magyarországon.

Lengyel Tibor szerint az 1990-es évek olajszõkítéséhez mérhetõ a most feltárt bûnszervezet tevékenysége. Eddig 12 embert gyanúsítottak meg az ügyben. A szervezet vezetõje – ahogy az alezredes fogalmazott: a magyar olajbáró – egy 40 éves Bocskai-kerti férfi, aki egyébként egy vállalkozás alkalmazottjaként dolgozott.

A bûnszervezetben elkövetett, különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és orgazdaság miatt a büntetési tétel 20 évig terjedõ szabadságvesztés is lehet. Az ügyben további gyanúsítások is várhatóak – tette hozzá Lengyel Tibor megjegyezve: a pénzügyi nyomozók egyszerre 50 helyszínen, pénzügyõrökkel és adóellenõrökkel kiegészülve, több, mint kétszázan csaptak le az elkövetõkre.

A házkutatások során több mint 102 ezer liter ásványolajat foglaltak le 45 millió forint értékben, de találtak 200 millió forint értékû zárjegy nélküli cigarettát is – fûzte hozzá a bûnügyi igazgató.

Polcz Attila pénzügyõr ezredes, észak-alföldi regionális vám- és pénzügyõr fõigazgató ismertetése szerint a bázisolaj annyiban különbözik a szabályos gázolajtól, hogy 10-20 százalék kenõolajat kevernek hozzá, nem tartalmaz az ára jövedéki adót, ami a gázolaj esetében literenként 110 forint, ugyanakkor üzemagyagként is felhasználható.

Míg a gázolajat zárt láncon át forgalmazzák és csak tartálykocsikban, veszélyes anyagként szállíthatják, addig a bázisolajat akár ponyvás teherautóra rakott tartályokban is vihetik, aminek a felderítése jóval nehezebb – tette hozzá.

A bûnszervezet által forgalmazott 30 millió liter olaj a teljes észak-alföldi régió egy havi gázolaj-forgalmának, vagy Hajdú-Bihar megye négyhavi forgalmának felel meg – érzékeltette a fõigazgató.

Elmondta azt is, hogy a szervezet tagjai a különbözõ uniós országokban 160-180 forintért vették meg a bázisolaj literjét, s azt 310 forintért adták tovább többnyire nagy felhasználóknak: mezõgazdasági vállalkozásoknak, tüzépeknek.

Az olajat kamionokkal hozták be az országba, egyszerre 26 ezer litert szállítottak, s egyetlen szállítmányon körülbelül 3 millió forintot kerestek. A bázisolajat gázolaj üzemanyagként orgazdáknak értékesítették, s hogy megakadályozzák az áru nyomon követését, hamis fuvarleveleket és könyvelési iratokat használtak, miközben az importáló cégek adóbevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget – jegyezte meg Polcz Attila.

Czinege Attila hozzátette: egyévnyi elõkészítõ munka után, a NAV három szakmai ágának az együttmûködése vezetett a sikeres felderítéshez.

Annak érdekében, hogy minél több kár megtérüljön, a pénzügyi nyomozók több mint egymilliárd forint értékben zároltak ingatlanokat, lefoglaltak teherautókat, személykocsikat, traktorokat, több milliós karórákat és 13 millió forint készpénzt – mondta.

A nyomozással párhuzamos zajló jövedéki és adóigazgatási eljárások folyamán további orgazdákra is fény derülhet, illetve személyi jövedelemadó-ellenõrzéseket és vagyonosodási vizsgálatokat is tartanak az ügyben – tájékoztatott Czinege Attila.

Az ügy jelenlegi 12 gyanúsítottja között forgalmazók és felhasználók is vannak – közölte az MTI érdeklõdésére Lengyel Tibor.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!