2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Elektronikussá válik az anyakönyvForrás: globalpiac.hu
Utolsó módosítás: 2014-04-24 08:11:55
Címkék: Bihari hírek
Csaknem egymilliárd forintos uniós forrásból az év közepétõl fokozatosan megújul, s teljesen elektronikussá válik a Magyarországon 120 évre visszatekintõ állami anyakönyvezés. A jelenlegi négyféle - születési, halotti, házassági, bejegyzett élettársi - anyakönyvet egyetlen, személyhez kötött nyilvántartás váltja fel - írja a Világgazdaság. A most közzétett rendelettervezet szerint az addig vezetett nyilvántartásokat alapesetben július 15-ig le kell zárni. Az elektronikus nyilvántartás mellett azonban megmaradnak a papír alapúak is, sok idõt vesz ugyanis igénybe, amíg rögzítik az anyakönyvek teljes adatállományát.

Az elektronikus rendszer kiépülésével jelentõsen felgyorsul és egyszerûsödik az ügyintézés, hiszen bárhol, bármelyik anyakönyvvezetõnél (külföldön is) le lehet majd kérni az anyakönyvi kivonatokat. A bíróságok közvetlenül is hozzáférhetnek majd a digitális anyakönyvekhez, így az elõttük folyó eljárásokban nem kell majd kivonatot csatolni.

Az anyakönyvezéssel kapcsolatos feladatokat továbbra is az anyakönyvvezetõk látják majd el a születés, illetve a haláleset bejelentése, valamint a házasságkötést megelõzõ eljárás keretében

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!