2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Az arzénhisztéria áldozata: az ivóvízForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-04-25 11:20:18
Megyénkben legalább 1,4 millió liter tiszta víz kerülhetett a csatornába a lajtos kocsikból.

Katonai lajtos kocsik jelentek meg tavaly január elsején megyénk több településén, hogy az – egyébként változatlan csapvíz helyett – új uniós szabályoknak megfelelõ, arzénmentes ivóvizet vigyenek az ott élõknek. A 2012. december 25-én életbe lépett EU-s rendelet szerint ugyanis a víz arzéntartalma nem haladhatja meg a 10 mikrogramm/liter mennyiséget, míg korábban ennek a duplája volt a megengedett hazánkban.

A szabályozással – mellyel leginkább a nyugati, sok tengeri halat fogyasztó, s így a szervezetükbe is jóval több arzént juttató polgárok egészségének védelmét akarták elérni – nehéz helyzetbe hozták a hazai településeket, s alaposan ráijesztettek az ott élõkre is. Nem tartott azonban sokáig az ijedelem, az emberek hamar rájöttek – a szakemberek nyilatkozatai is ezt erõsítették –, hogy nincs ok aggodalomra, nyugodtan fogyaszthatják azt a vizet, amit az elmúlt évtizedekben is. A lajtos kocsik viszont ugyanúgy járták a megyét…
Sorra mondták vissza

Ezért a Honvédelmi Minisztériumtól többek között arra is választ kértünk, mi lett a sorsa az el nem fogyott víznek? Mekkora mennyiségrõl beszélhetünk? Egyáltalán hány helyre hordják még a lajtos kocsik az egészséges folyadékot?

Kiderült, 2013-ban 14 település teljes lakosságát és 6 közintézményt látott el vízzel a MH 5. Bocskai István Lövészdandár, mára pedig csak négy közintézmény (Komádiban) és néhány helység maradt a „listán”. Bocskaikert – mint arról részletesen beszámoltunk – félreértésbõl kérte a szolgáltatást, így néhány héttel 2013. január elseje után lemondta. Vekerd, Berekböszörmény és Bagamér is egy éve „lépett ki” a programból.

A minisztérium közlése szerint 2014. 6. hetéig még 10 településre jártak a lajtos kocsik. Majd a hetedik héttõl lemondott a szolgáltatásról Nyírábrány, Zsáka és Kokad, két héttel késõbb követte õket Báránd, majd Nádudvar is. Április elsejéig azonban továbbra is ellátták Hortobágyot, Hortobágy-Szászteleket és Komádit – tájékoztattak. (Hortobágyra a bór megengedettnél nagyobb mennyisége miatt kell a vizet hordani, nem az arzén a „ludas” – a szerk.)

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!