2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Megjelent a Nokia legfurcsább mobiljaForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-05-06 09:33:18
Hogyan kerül Android egy Nokia telefonra? Hát alaposan kiherélve. Kipróbáltuk a rejtélyes, X nevû, olcsó okosmobilt.

Nem fogadtunk volna nagy összegben arra, hogy a Nokia 2014-ben a Google Androidját használó mobiltelefont dob piacra, hiszen a gyártó eddig saját szoftvere mellett csak a Microsoft Windows Phone szoftverét használta, ráadásul a szoftveróriás épp felvásárolja a céget.

A kipróbálásra kölcsönkapott Nokia X-en csak a kijelzõ kávája fekete, az azt tokszerûen körbevevõ mûanyag hátlap élénk fûzöld színû. A gombokkal kifejezetten takarékoskodtak a tervezõk, a hangerõszabályzón kívül csak egy bekapcsológomb, illetve a képernyõ alatt egy vissza funkciót ellátó érintésérzékeny billentyû kapott helyett. A négy colos kijelzõméret miatt a telefon könnyen zsebrevágható, és fél kézzel sem nehéz használni. Bár a kijelzõ csak 800x480 pixeles felbontású, meglepõen jó a képminõsége, jól olvashatók rajta a menük.

Egyedül az érintõképernyõ üvegén érezni, hogy olcsó mobillal van dolgunk, ez nem kopásálló, extra csúszós felületû szuperüvegbõl készült, mint a drága készülékeké. Ráadásul az érintésérzékelõje csak egyszerre legfeljebb két ujjat tud érzékelni, ami ma már elég elavultnak számít, noha a használat során igazából nem észleltük hátrányát.
Higgye el, ez Android!

Persze a Microsoft sem bolond, hogy versenytársa szekerét tolja, így nem meglepõ, hogy a Nokia X-en futó szoftver a legkisebb mértékben sem hasonlít az androidos mobilokról ismertekre. Teljesen átszabták az Android kezelõfelületét is, hogy hasonló legyen a gyártó többi (drágább), Windows Phone-t futtató készülékeihez. Az Android alkalmazására azért volt szükség, mert a mobil Windows elvileg nem mûködõképes nagyon fapados hardveren. Ennek ellentmond, hogy a gyártó tavalyi Lumia 520-as modellje az X-éhez nagyon hasonló paraméterekkel bír, ráadásul több tárhelyet és jobb kamerát kínál.

Az X fõképernyõjén a csempéhez hasonló, kisebbíthetõ és nagyobbítható ikonok vannak. Ezeket át lehet rendezni, törlésükkel azonban nem csak a csempe, hanem maga az alkalmazás is törlõdik az alapesetben csupán kicsivel több mint 1 gigabájtos szabad tárhelybõl (az X+ nevû drágább modellhez majd jár egy 4 gigabájtos memóriakártya, és a rendszer futtatására használt memóriája is kicsivel nagyobb lesz.). A kétmagos, 1 gigahertzes lapka elboldogul az átalakított Androiddal, de azért akadásokra érdemes számítani: például a nyitóképernyõn rábökünk egy üzenetre, az csak több másodperccel késõbb nyílik meg - ez kétségkívül nem egy csúcsmodell.
Kigyomlálták a Google-t a bitek közül

Bár a rendszer alapját az Android 4.1-es verziója képezi, a nokiások ebbõl gyökeresen kiirtották az Google minden szolgáltatását. Ez egyben azt is jelenti, hogy hiába keresnénk rajta a Play szoftverboltot vagy a Google Térképet (ezt legfeljebb a böngészõben lehet megnyitni), de a készülék még a Google Címtárában tárolt telefonszámokat sem képes automatikusan importálni. A telefonszámok átköltöztetése szerencsére egy külsõs fejlesztésû, ingyenes appal (Contacts Transfer, Inova IT) egyszerûen megoldható Bluetooth-kapcsolaton keresztül, de erre guglizás nélkül az átlagfelhasználó biztosan nem jönne rá.

A nyitóképernyõ mellett a telefon kezelése is eltér a rendes Androidétól: a fõ rendszerbeállításokat ugyanúgy a kijelzõ címsorát lehúzva lehet elérni, de van egy másik hasonló felület a programok saját konfigurálásához, ezt lentrõl felfele húzva lehet elõhívni. Egyedi felület készült a zárolt képernyõhöz is, ahol mindig a legutóbbi aktivitások jelennek meg: például egy levél, nem fogadott hívás, facebookos üzenet.

Ha az értesítõket jobbra húzzuk, azok megnyílnak alkalmazásukban, balra húzva pedig törölhetõek. Szerencsére külön be lehet állítani, hogy mirõl akarunk értesítéseket kapni, és mirõl nem: így például kikapcsolható, hogy az összes facebookos kommentrõl ilyen kiemelt felületen értesüljünk, míg a beérkezõ üzeneteket jelzi a telefon. Egy külön menübõl egyben is elérhetõ az összes tevékenységünk, ebben egy idõvonalon látszik egymás után minden: a hívások, üzenetek mellett a feltöltött fotók vagy feltelepített játékok listája is. Leírva elég idétlennek hangzik, de a valóságban praktikusan lehet használni.
Erre akkor nincsenek appok?

A Google Play hiánya miatt a Nokia X-re egy nagyságrenddel kevesebb app érhetõ el, mint a rendes androidos készülékekre, hiszen a Nokia saját appboltot készített a telefonhoz. Ebben számos ismert alkalmazás megtalálható, például a Facebook és a Facebook Messenger, a WheChat, a Viber és a Skype is. A hírolvasó appok közül csak a magyarok számára kevésbé praktikus Flipboardot találtuk meg. Játékok közül vannak ismertek - például az Angry Birds és a Sim City mobilkiadása -, de a gyenge hardver alapvetõen nem játékra való. A dokumentumok megnyitásához érdemes külön letölteni az OfficeSuite Viewer nevû appot.

A Google Térképet ezen a telefonon csak a böngészõbõl lehet megnyitni, de a Nokia Here nevû saját navigációs szoftvere helyettesíti. Ennek az az elõnye, hogy offline is használható, mivel a tipikusan egy-kétszáz megabájtos országtérképeket le lehet tölteni a telefonra a férfi vagy nõi gépi beszédhangokkal együtt. Ha nem csak Magyarországot szeretnénk a zsebünkben magunkkal vinni, célszerû venni a telefonhoz egy legalább négy gigabájtos memóriakártyát, ami egy-két ezer forintos plusz költséget jelent. A beépített levelezõvel gond nélkül hozzáférhetünk a Gmail fiókunkhoz, ez azonban csak manuális levélellenõrzésre állítható be, a friss üzeneteket automatikusan a telefonra továbbító push e-mail szolgáltatás csak az Outlook (a Microsoft ingyenes levelezõje) esetében érhetõ el.

Összességében nagyon sok fontos app hiányzik az X-rõl (a Feedly hírolvasó és a magyar menetrendappok nagyon), de a Nokia szerint az alap Androidra írt alkalmazásokat minimális munkával elérhetõvé lehet tenni a X-telefonokon is, ezért várhatóan gyarapodni fog az appok köre.
Csak filmezni és fotózni ne kelljen

Arra, hogy a beépített kamerával jó minõségû felvételeket lehessen csinálni, sokan még a butatelefont használók közül is érzékenyek. Õk a Nokia X-ben bizonyosan csalódni fognak, ez a készülék ugyanis állóképbõl és videóból is csapnivaló minõséget produkál.

A 3 megapixeles beépített kamera fix fókuszú, tehát nem lehet vele élességet állítani egy adott arcra vagy tárgyra, és nincs villanója sem. Az állókép hatása egy akvarell festményre hasonlít, a mozgóképé pedig egy rejtett kamerás, kisfelbontású felvételre. Ehhez képest meglepõ, hogy YouTube-klipeket egészen élvezhetõ visszanézni rajta, mert a beépített minihangszóró elég jól szól.

A csupán 1500 milliamperóra kapacitású akkumulátor nagyjából egynapos üzemidõt biztosít, de ha egész nap nyúznánk, érdemes töltõt vinni magunkkal, mert a nap végére könnyen lemerülhet, de átlagos használat mellett azért csak esténként kell tölteni.

E sorok írásakor hivatalosan még nem lehet megvenni sehol a Nokia X-et itthon, de 40 ezer forintos - kártyafüggetlen - áron láttuk egy elõrendelési árlistán. Ennyiért ez a telefon nem tûnik jó vételnek, hiszen ennél olcsóbban az X-nél fejlettebb LG Optimus L5 II telefont, vagy a Nokia Lumia 525-öst, esetleg valamelyik olcsóbb Samsung vagy Alcatel készüléket, vagy egy csomó noname kínai mobilt is meg lehet venni - hasonló képernyõvel, több tárhellyel és jobb minõségû kamerával. Az X harmincezer forintos, vagy ennél olcsóbb áron lehet versenyképes a kezdõ okostelefonosok körében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!