2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Adományok gyûltek a károsult családoknakForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-05-06 10:32:05
Hat család otthona sérült meg részben vagy égett ki teljesen húsvétkor Hajdúsámsonban, amikor gyerekek gyufázása közben kigyulladt egy lakás, és a tûz átterjedt öt másikra.

A Napló egyetlen felhívást tett közzé bútorok, háztartási gépek, ruhanemûk gyûjtésére. Azóta sokan telefonáltak segítõ szándékkal, illetve hozták el adományaikat a szerkesztõségbe.

A város polgármestere, Hamza Gábor autót és rakodást végzõ munkatársakat küldött Debrecenbe. Sándor László mûszaki ügyintézõ és Mászlé Tibor munkairányító szervezésében és vezetésével – öt közfoglalkoztatott férfi közremûködésével – április 30-án hat, május 5-én további három – debreceni lakásból vitték el a károsultaknak szánt bútorokat, néhányért pedig május elsõ napjaiban térnek vissza. A berendezési tárgyakat – a családok otthonának helyreállításáig – a polgármesteri hivatal raktározza, majd a családsegítõ intézmény munkatársai és a segítséget elfogadók együtt döntenek az elosztásukról. Errõl az eseményrõl a Naplóban szintén hírt adunk.

Aki minderrõl most olvas elõször és módjában állna segíteni, írjon a következõ címre: [email protected] vagy jelentkezzen telefonon munkanapokon 16 és 17 óra között a 209-662-446-os telefonszámon.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!