2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Június 10-ig lehet pályázni trafikok mûködtetésére az ötödik pályázati körbenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-05-15 08:32:13
Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésérõl szóló új nyilvános koncessziós pályázati kiírás, a pályázatokat június 10-én éjfélig lehet benyújtani – közölte az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Ez az ötödik pályázat, amelyet a trafikok mûködtetésére írtak ki.

A negyedik koncessziós pályázat eredményét március 14-én hirdette ki az ND Zrt., a nyertesek április 11-éig köthették meg a szerzõdést. Légrádi Petra, az ND Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetõje akkor azt mondta az MTI-nek: 127 nyertes volt, és 18 település esetében nem született szerzõdés a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. és a vállalkozások között nemzeti dohánybolt mûködtetésérõl. Ennek oka általában az volt, hogy a szükséges engedélyeket a pályázók nem tudták idõben beszerezni.

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelmérõl szóló törvény (trafiktörvény) szerint 2013. júliusától csak az állami pályázaton koncessziót, vagyis mûködési jogot nyerõ vállalkozások árulhatnak dohányterméket Magyarországon meghatározott feltételek mellett. Az ND Zrt. e jogok kiadása és a megszûnõ dohányboltok pótlása érdekében folyamatosan írja ki a pályázatokat. A koncesszió húsz évre szól.

Jelenleg mintegy 5800 koncessziós joggal rendelkezõ trafik mûködik az országban, és további 500 helyen ideiglenesen árulnak dohánytermékeket addig, amíg nem találnak gazdára ezek a koncessziók is.

Az ND Zrt . közleménye szerint a pályázatokat külön-külön, kizárólag postai úton, az ND Nonprofit Zrt. postafiók-címén lehet benyújtani. A pályázat benyújtásának díja darabonként bruttó 31 750 forint, amelyet legkésõbb a pályázat benyújtásával egyidejûleg kell átutalni.

A pályázati kiírás teljes terjedelmében elérhetõ és letölthetõ a www.nemzetidohany.hu honlapról, illetve ingyenesen beszerezhetõ az ND Nonprofit Zrt. által mûködtetett ügyfélszolgálati irodában.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!