2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Hungarikumok a Fertõ-táj tíz településénForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-05-16 08:54:37
25 helyszínen lesznek kulturális, gasztronómiai és szabadidõs programok szombaton, a világörökségi napon. A rendezvény idei újdonsága, hogy bemutatkoznak Magyarország más világörökségei, illetve hungarikumai is.

2001 decemberében a Fertõ-táj világörökségi címet kapott, képviselõi 2003. május 18-án vehették át az ezt elismerõ diplomát az UNESCO-tól. Ennek emlékére a Fertõ-táj Világörökség Magyar Tanácsa és a Civilek a Fertõ-tájért Egyesület minden évben megrendezi a világörökségi napot - utalt az elõzményekre a Fertõ-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke. A programok ötletgazdája, Ivanics Ferenc felidézte, hogy tetszett neki a Mûvészetek völgye indulásakor a részt vevõ települések összefogása, megmozdulása, és azt gondolta, a Fertõ-táj világörökség helyszínein is lehetne ilyen fesztivált szervezni. Azóta hagyomány, hogy a 10 település civil munkájából áll össze a világörökségi nap eseménysorozata.

Ivanics Ferenc elmondta: idén a Fertõ-táj települései egyrészt bemutatják saját értékeiket, másrészt vendégül látnak más világörökségi helyszíneket, illetve szellemi kulturális örökségeket is. Balfon például a nemrég berendezett Horváth Teri emlékszoba mellett a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kínálatával találkozhat majd a közönség. Fertõhomokon a helyi kézmûves értékeken túl a matyó kultúrából kaphat ízelítõt a világörökségi napra látogató.

Fertõszéplakon meg lehet nézni többek között a Vasútilámpa-múzeumot, amelynek gyûjteménye nemrég bõvült szalonkocsikba való lámpákkal. Itt jelenik meg Hollókõ delegációja is ízelítõvel gasztronómiai és szellemi hagyományaiból. Sarródon lehet majd lovagolni, illetve a tájházban csabai kolbászt tölteni, kóstolni. Itt Hortobágy kulturális öröksége jelenik még meg. Hidegségen például egy helyreállított 17. századi csõszkunyhóban, valamint az Árpád-kori templom 13. századi körkápolnájába lehet idõutazást tenni, továbbá Pécs világöröksége jut még szerephez.

A világörökségi nap nyitó rendezvénye Nagycenken lesz, megünnepelve így is Széchenyi szellemi hagyatékának hungarikummá válását. A programok Fertõboz új színpadán zárulnak, amelyre a világörökségi egyesület mintegy 8 millió forint pályázati támogatást is nyert. Akik pedig legalább három település valamelyik eseményén részt vesznek, azok között nyereményeket sorsolnak ki. A május 17-i világörökségi nap egyúttal az idegenforgalmi szezon nyitánya a térségben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!