2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Túlteljesített önkéntesség: ott segítenek a fiatalok, ahol tudnakForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-05-27 08:40:07
Földön, vízen és akár levegõben is teljesíthetnek a diákok közösségi szolgálatot, ezért Baranya megyében már annyira népszerû az önkénteskedés, hogy sokszorosan teljesítik a középiskolások az elõírtakat. A köznevelési törvény kimondja: 2016. január 1-seje után csak az érettségizhet, akinek megvan az ötven óra közösségi szolgálata. Pécsett és környékén elsõsorban az idõseken, illetve a bûnmegelõzésben segítenek a diákok.

Földön, levegõben, de akár kiskertekben is járõrözhetnek a diákok Baranya megyében. A kökényi fiatalok a kerti munkát választották, Viktor és barátja két év múlva érettségizik, de már most csatalakoztak a helyi polgárõrökhöz. Az iskolaközösségi szolgálat keretében õk helyben, helyieken segítenek.

A köznevelési törvény szerint 2016. január 1-seje után csak az érettségizhet, aki ötven óra közösségi szolgálatot hajt végre, Baranya megyében elsõként csatlakoztak a polgárõrök, mint fogadószervezet, mostanra azonban már a diákok jelzik, hogy segítenének. Fõleg úgy, hogy még a levegõbe is felszállhatnak egy-egy járõrözés erejéig. Baranya megyében az elsõk között vezették be a légi járõrözést.

Az eddig sportrepülésekhez használt jármûveket mostantól életmentéshez és bûncselekmények felderítéséhez is használják Pécsett. A baranyai polgárõrök és az iskolaközösségi szolgálatot végzõk három órán keresztül tudnak járõrözni a levegõben.

Három-négyszáz ember munkáját ki tudja váltani az eszköz. Több hektárt 10-15 perc alatt le lehet vele repülni – mutatott rá Cseh László, a Kökényi Polgárõr Egyesület elnöke az M1 Ma reggel címû mûsorában.

Több ezer, akár tízezres nagyságrendû fiatal is választhatja a polgárõröknél ezt a közösségi szolgálati formát – mondta Zámbó Péter, az Országos Polgárõr Szövetség szakmai alelnöke.

A polgárõrség országos hálózati formában várja a fiatalokat, nemcsak idõseken és rászorulókon segítenek, de rendezvényeket biztosítanak, részt vesznek különbözõ környezetvédelmi akciókban és még a bûnmegelõzésben is szerepet kapnak a középiskolások. Nem titkolt cél, hogy a fiatalabb generációval ne csak megismertessék, de meg is szerettessék az önkénteskedést.

A diákok végezhetnek közösségi szolgálatot az iskolán belül is, de szociális otthonokban, kórházakban vagy akár a tûzoltóknál is teljesíthetik az elõírtakat. Magyarországon ezt a fajta szolgálatot egy felmérés is indokolttá tette, a szakemberek szerint a panaszkodó és lázadó generációknál segíthet ez a fajta munka.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!