2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Lopásnak indult, rablás lett belõleForrás: police.hu
Utolsó módosítás: 2014-05-27 09:02:09
Címkék: Bihari hírek
A rendõrök vádemelést javasolnak azzal a két gyanúsítottal szemben, akik tyúkokat tulajdonítottak el a sértettõl Hajdúsámsonban.

A nyomozás adatai szerint 2013. október 22-én 1 óra körüli idõben Hajdúsámsonban, egy családi ház udvarára bemászott egy férfi, aki négy darab tyúkot kiadott a kerítésen keresztül az utcán tartózkodó társának, aki a baromfikat beletette a hátitáskájába. Az ott lakó 73 éves bácsi észrevette, hogy lopják a háziállatait, ezért rászólt a két tolvajra, akik elszaladtak. A sértett utánuk ment a kerékpárjával és az egyik utcában utol is érte a tetteseket, akiktõl visszakérte az ellopott baromfikat. A tolvajok fakaróval a kezükben megfenyegették az idõs férfit, aki ijedtében a biciklijét maga elé tartva próbált meg védekezni, majd visszasietett a házához és értesítette a rendõrséget.

A helyszínre érkezõ járõrök rövid idõn belül elfogták és a rendõrkapitányságra elõállították a 22 éves R. Zsoltot és a 21 éves V. Rozáliát, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

A Hajdúhadházi Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya a velük szemben rablás bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!