2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Nobel-díjasok és diákok találkoztak SzegedenForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-05-28 09:16:36
Két Nobel-díjas biokémikus, Ada Yonath és Aaron Ciechanover is elõadást tartott a Nobel-díjasok - tehetséges diákok találkozóján, melyet immár harmadik alkalommal rendeztek meg hétfõn Szegeden.

Varró András, a szervezõ Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövõjéért Alapítvány elnöke, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese elmondta, hogy a rendezvény fõ célja a középiskolai diákok tudomány iránti érdeklõdésének felélesztése. Emellett meg szeretnék gyõzni az ország legtehetségesebb diákjai közül válogatott hallgatóságot arról, hogy tanulmányaik helyszínéül a Szegedi Tudományegyetemet válasszák, és kutatói pályafutásukat is itt kezdjék majd el.

A professzor emlékeztetett arra, hogy a rendezvénysorozatot – amely mára az országban egyedülálló, több korosztályt érintõ tehetséggondozó programmá bõvült - 2012-ben indították el, amikor az egyetem egykori rektora, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulóját ünnepelték. Ada Yonath – aki 2009-ben vehette át a tudományos elismerést a riboszómakutatás terén elért eredményeiért – felidézte, hogy több évtizede maga is találkozott Szent-Györgyi Alberttel, aki akkor hozzá hasonlóan izomkutatással foglalkozott.

Az izraeli biokémikus elõadásában kifejtette, egész életében a kíváncsiság vezette, ez gyermekkorában kisebb balesetekkel – csonttörésekkel, tüzekkel – járt. Tudományos érdeklõdése hamar a fehérjeszintézis irányába, a természetben univerzális, minden sejtben nagyon hasonlóképpen mûködõ riboszómák felé fordult. A sejtek eme apró üzemei nagyon kis hibarátával rendkívül gyorsan állítják elõ a fehérjéket.

Ada Yonath elmondta, hogy az antibiotikumok több mint 40 százaléka a fehérjeszintézis folyamatát támadja, ezek többsége a riboszómákat blokkolja. Munkatársaival jelenleg azt vizsgálja, milyen módszerekkel lehet fellépni az egyre komolyabb problémát okozó antibiotikum-rezisztencia ellen. A tudós közölte, találkozott a Szegedi Biológiai Kutatóközpont e területen dolgozó csoportjaival, és elképzelhetõnek tartja, hogy közös kutatásokat is folytatnak majd.


Aaron Ciechanover, aki 2004-ben vehette át a kémiai Nobel-díjat az ubiquitin mediálta fehérjebomlás felfedezéséért, a találkozó elõtti órákat - ahogy fogalmazott - csillogó szemû, tudományra éhes szegedi középiskolásokkal töltötte. A diákok többek között azt kérdezték tõle, mi kell ahhoz, hogy valakibõl sikeres tudós legyen. A kutató szerint kemény munka, elhivatottság, olyan mentorok, akik mutatják a helyes utat, valamint szerencse is, de ez utóbbi jön magától is, ha az elsõ három feltétel adott.

A biokémikus úgy látja, világjelenség, hogy a fiatalok egyre kevésbé érdeklõdnek a tudomány iránt. Ez ellen a kormányzatoknak aktív szerepet vállalva kell föllépniük, hiszen a tudomány és a technológia fejlõdése nélkül nincs jövõ – fûzte hozzá. A kormányok ösztöndíjjakkal, kutatási támogatásokkal tehetik vonzóvá a tudományos pályát, emellett fontos a sikeres példák bemutatása is, amelyekkel inspirálni lehet a fiatalokat – hangsúlyozta Aaron Ciechanover.

A tudós elõadásában a fehérjebomlás folyamatáról beszélt. Mint mondta, ezzel a területtel mentorával, a magyar gyökerekkel rendelkezõ Avram Hershkóval együtt kezdett foglalkozni. Felfedezték, hogy az ubiquitin nevû molekula az, amely megjelöli azokat a fehérjéket, melyek ideje lejárt. Kiderült, hogy a vegyület emellett számos más, a sejten belül zajló fontos folyamatban is szerepet játszik – tette hozzá.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!