2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Konfirmáltak a diákok a körösszegapáti református gyülekezetbenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-06-02 12:37:59
A református gyülekezetekben az istentiszteletek között az egyik legnagyobb gyülekezeti és családi esemény a konformáció.

Szinte úgy ünneplik, mint egy iskolai ballagást. Ilyenkor a 13-14 éves fiatal lányok és fiuk, több éves, a hittan órákon és más egyházi foglalkozásokon tanult egyházi ismeretekrõl tesznek tanúbizonyságot.

Így volt ez Körösszegapátiban is. Egy kicsit rendhagyónak lehet ezt az ünnepi alkalmat nevezni, mivel a bibliai ismeretekbõl már a múlt héten, szombaton számot adtak, a tiszteletes úr nagy megelégedésére. Vasárnap délelõtt az ünnepi istentisztelet központi eseménye volt a konfirmandusok fogadalomtétele és hitbéli megerõsítése. Így váltak teljes jogú tagjaivá a helyi református gyülekezetnek.

Ezen az ünnepi alkalmon megjelentek a szülõk, a keresztszülõk és a rokonság.
Csizmadia Tibor református lelkész kedves szavakkal köszöntötte a fiatal lányokat és fiukat, akik lelkiismeretesen eljártak eddig is az egyházi rendezvényekre, megtanulták, befogadták az egyházi élettel kapcsolatos ismereteket, viselkedési módokat.

Fogadalmat tettek a következõk: Bereczki Ádám, Gerner József, Juhász Veronika, Kaszai Melitta, Nagy Barbara, Tóth Evelin és Varga Ágnes Krisztina.

Az ünnepi istentisztelet befejezéseként a konfirmandusok Csizmadia Tibor lelkész úrtól átvehették a Bibliát és az emléklapot. Kivonuláskor a gyülekezet tagjai gratuláltak a fiataloknak

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!