2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Már készülnek a strandszezonra a vízimentõkForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-06-11 09:39:21
Egyre több strand veszi komolyan a vízimentõ feladatok elvégeztetését, s választja ehhez a Vízimentõk Magyarországi Szakszolgálatának mentõit. Ehhez fiatalok jelentkezését is várja a szakszolgálat.

Gere István rendõr õrnagy, a tiszai vízi õrs parancsnoka a Kossuth Rádió Napközben címû mûsorában arról tájékoztatott, hogy a Tiszán elvégezték a fürdõkijelöléseket. A bójákat 120 centiméteres vízmélységig helyezik ki, de a vízimentõk feladata, hogy folyamatosan ellenõrizzék a vízmozgásokat, és akár naponta ennek megfelelõen áthelyezzék a bójákat. Gere István hangoztatta: a 120 centiméteres vízmélységen túl tilos az úszás. Könnyen lehet, hogy a bokáig érõ víz néhány lépés után már négyméteres. A balesetek leggyakrabban akkor következnek be, ha nem a kijelölt fürdõhelyet használják az emberek, hívta fel a figyelmet a rendõr õrnagy.

Gere István úgy véli, a vízi közlekedési morál jobb, mint a szárazföldi, de azért felhívta rá a figyelmet, a megfelelõ oldaltávolságot a hajóknak, kajakoknak, kenunknak meg kell tartaniuk, ha túl közel haladnak el egymás mellett, és emiatt a vízbe borulnak, akkor vízi közlekedés veszélyeztetése bûncselekményt követnek el.

Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere a mûsorban elmondta: a Felsõ-Tisza legkedveltebb szabad strandja a gergelyiugornyai, ahol naponta több tízezer ember fordul meg. Június 1. és szeptember 15. között a strandon négy vízimentõ felügyeli a biztonságot, a rendõrség és a polgárõrség is részt vesz a feladat ellátásában, illetve a vásárosnaményi középiskolában belügyi rendészetet tanulókat is bevonják, õk nyári gyakorlat keretében járõröznek majd a strandon, ezzel is csökkentve a lopások számát.

Busi László, a Tiszai Vízi Rendészeti Rendõrkapitányság vezetõje kiemelte: a Tiszán a felsõ szakasz a legveszélyesebb, mert a meder folyamatosan változik, könnyen lehet, hogy ahol az egyik napon még egyméteres víz volt, másnap már kétméteres. Az alsó szakaszon nagyobb a hajóforgalom, ott az kockázatos, ha a hajóútban fürdenek az emberek, a hajó vezetõje ugyanis nem biztos, hogy észleli a fürdõzõket. Busi László a Tisza-tóval kapcsolatban elmondta: bár a tó teljes területén szabad fürödni, mégis inkább a kijelölt fürdõhelyeket javasolja.

Lázár János, a Balatoni Szövetség titkára arról tájékoztatott: a tavakon már megkezdték a viharjelzés indítását, s igyekeznek minél több helyre mobil vagy stabil vészjelzõket telepíteni. A Balatonnál gyakoriak a hirtelen lecsapó viharok, ezért a vízimentõk és a vízi rendõrség is fokozottan odafigyel a fürdõzõkre, tette hozzá a Szövetség titkára.

Tar Mihály, a Vízimentõk Magyarországi Szakszolgálatának sajtóreferense elmondta: a szakszolgálat a már meglévõ mentõik mellé azonnal alkalmazni tudna hatvan-nyolcvan új jelentkezõt, mivel a sorra nyíló strandokon szükség van a speciális mentõcsónakban ülõ és abból a fürdõzõkre, csónakázókra, szörfözõkre, vízibiciklisekre figyelõ õrszemekre. Örvendetesnek nevezte, hogy egyre több strand veszi komolyan a vízimentõi feladatok elvégeztetését, választja a szakszolgálatot, s nem éri be azzal, hogy ezt a feladatot a vízibicikli-kölcsönzõre bízza. Már nem csak a Balaton-parton, hanem több Budapest környéki aquaparkba is felkérték a szakszolgálat vízimentõit.

Tar Mihály ismét felhívta a figyelmet a veszélyekre: felhevült testtel, teli gyomorral, alkoholos állapotban ne menjünk a vízbe, ismeretlen helyen ne ugorjunk fejest, mert nem biztos, hogy elég mély a víz, viharjelzés esetén pedig azonnal menjünk ki a partra. Hozzátette: ezeket mindenki nagyon jól tudja mindaddig, amíg nem kerül a vízpartra, nyaralás közben azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, s ez tragédiákhoz vezethet.

Tar Mihály azt is elmondta: a 6-8 éve tartó kommunikációnak meglett az eredménye, a fürdõzõk fegyelmezettebbek lettek, az utóbbi években meredeken csökkent a tragédiával végzõdõ vízi balesetek száma, a Balatonnál évek óta öt alatt van a számuk, de a cél természetesen az, hogy egyetlen halálos baleset se következzen be.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!