2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Szeretik, mégsem elég kelendõ a magyar áruForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-06-14 13:44:58
Tudják, hogy miért érdemes, de magas ára miatt még mindig kevesen vásárolják a magyar élelmiszereket a hazai fogyasztók.

A gazdasági válság kirobbanása óta nemcsak kevesebben, hanem kevesebbet és kevesebbért is vásároltak a magyarok, ezért az élelmiszerforgalom is jelentõsen csökkent az elmúlt években. A KSH adatai szerint azonban idén tavasszal már több mint 6 százalékkal növekedett a kis és nagykereskedelmi forgalom Magyarországon. Azt azonban továbbra is a nemzeti érzelem mértéke dönti el, hogy milyen gyakran választanak hazai terméket a magyar vásárlók. Derült ki abból a kutatási anyagból, melynek eredményeit pénteken ismertették a Debreceni Egyetemen.

- Ez a konferencia fényt derít arra, hogy a magyarok tisztában vannak-e azzal, mit jelent hazai terméket vásárolni, és ennek milyen addicionális hatásai vannak. A Debreceni Egyetemen évek óta komoly mûhelymunka folyik azzal kapcsolatban, hogy a Hungarikumok lehetnek-e vezértermékei a magyar élelmiszereknek – mondta Nábrádi András stratégiai rektorhelyettes a tanácskozás megnyitóján.

A plenáris ülésen a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Marketing és Kereskedelem Intézetének munkatársai mutatták be a Hungarikum Bizottság által támogatott pályázat keretében végzett kutatási eredményeiket.

- A magyarok 79 százaléka véli úgy, hogy ha magyar terméket vásárol, akkor munkahelyeket lehet megõrizni. Ez nagyon jó arány. Viszont majdnem ugyanennyien vannak azok is, akik túl drágának tartják a hazai élelmiszereket. Ráadásul a magyar védjegyekben is csak minden negyedik vásárló bízik – hangsúlyozta Szakály Zoltán intézetvezetõ. Hozzátette: a hazai fogyasztóknál viszont még mindig a nemzeti érzelem dönti el, hogy leveszi-e a polcokról a magyar árut, ezért tovább kell növelni a vásárlók érzelmi kötõdését a magyar élelmiszerek és a védjegyek iránt.

A konferencián felhívták a fegyelmet arra is, hogy egyre kelendõbbek a kézmûves magyar termékek, fõleg, ha vásárokon, piacon árulják azokat, még akkor is, ha drágák. Emellett egyre nagyobb szerephez jut a közösségi marketing is az élelmiszerkereskedelemben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!