2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A lengyel államfõ kitüntetéseket adott át magyar állampolgároknakForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-06-18 11:20:04
A lengyelek és magyarok évszázadokon keresztül a saját szabadságuk mellett a másik népéért is küzdöttek - hangsúlyozta Bronislaw Komorowski lengyel államfõ hétfõn a budapesti lengyel nagykövetségen, amikor hét magyar állampolgárnak magas lengyel kitüntetéseket adott át a kétoldalú kapcsolatok ápolásában szerzett kimagasló érdemeikért.

A lengyel elnök a visegrádi országok elnökeivel és Joachim Gauck német szövetségi elnökkel együtt emlékezett meg Budapesten Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulójáról. 1989. június 16. a magyarországi rendszerváltás, a szabadság visszaszerzésének fontos, jelképes eseménye is volt.

Komorowski a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjét adományozta Wittner Mária 1956-os halálraítéltnek a lengyel-magyar sorsközösség és a forradalom közös tapasztalatának jelképes kifejezéseként.
A Lengyel Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetésben részesült Antall Józsefné Fülepp Klára, a néhai miniszterelnök özvegye, az Antall József Tudásközpont alapítója. Ennek az intézménynek a kezdeményezései a laudáció szerint rendkívüli értéket képviselnek a lengyel-magyar kapcsolatok és az egész közép-európai régió szempontjából.

Ugyancsak a Lengyel Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét kapta meg Csúcs Lászlóné, az Országgyûlés lengyel nemzetiségi szószólója, az Országos Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat jelenlegi és a Bem József Kulturális Egyesület volt elnöke, aki a méltatás szerint elvitathatatlan érdemeket szerzett Lengyelország és a lengyelek határon túli népszerûsítésében.

Ugyanebben a kitüntetésben részesült Horváth János, az Országgyûlés volt korelnöke, az 1956-os forradalom és szabadságharc aktív résztvevõje, aki az Interparlamentáris Unió magyar tagozatának vezetõje, ezen belül a lengyel-magyar baráti csoport egyik legaktívabb tagja volt.

Buda Géza, a rendszerváltás elõtti magyar demokratikus ellenzék egyik képviselõje, aki a nyolcvanas években élelmiszer- és gyógyszerszállítmányokat juttatott ki Lengyelországba, a Lengyel Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg.

Ugyanebben a kitüntetésben részesült Héjjné Antall Edith, a néhai miniszterelnök testvére, aki nem szûnõ elkötelezettséggel ápolja apja, idõsebb Antall József örökségét, valamint a két nép második világháború alatti közös történetének emlékét. A kitüntetését leánya, Héjj Klára vette át.

Ugyanebben a kitüntetésben részesült Tóth Gábor volt fideszes országgyûlési képviselõ, az Interparlamentáris Unió magyar tagozata lengyel-magyar baráti csoportjának volt elnöke és több parlamenti cikluson át aktív tagja.
A lengyel elnök megköszönte a kitüntetettek eddigi munkáját, és azt kérte tõlük, hogy továbbra is tevékenykedjenek a két ország javára. Kiemelte a két nép sorsközösségét mint a hagyományos barátság egyik pillérét, valamint azt, hogy lengyelek és magyarok jóban-rosszban mindig együtt vannak.

Horváth János a díjazottak nevében a kitüntetéseket megköszönve szintén a két nép összetartozását, sorsközösségét emelte ki

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!