2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Fazekas: Több és jobb lesz idén a búzaForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-06-27 10:56:26
A földmûvelésügyi miniszter a Debreceni Egyetem karcagi kutatóintézetében elmondta, a szokásosnál két héttel korábban indult el az aratás, és az elõrejelzések szerint 5 millió tonna körüli össztermés várható.

A tavalyinál több és jobb minõségû kenyérgabona várható idén az elõzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középsõ részén már elkezdõdött - közölte a földmûvelésügyi miniszter a Debreceni Egyetem karcagi kutatóintézeténél tett látogatásán. Fazekas Sándor az intézethez tartozó földterületen tartott határszemle után arról beszélt, a 200 000 hektáron vetett õszi árpa betakarítása már befejezéséhez közeledik és a szokásosnál két héttel korábban indult el az õszi búza aratása is. Utóbbi lényegében éve óta változatlan, mintegy 1,1 millió hektárnyi hazai termõterületén az elõrejelzések szerint 5 millió tonna körüli össztermés várható. A hozamok várhatóan 4,5-5,5 tonna körül alakulnak hektáronként, így kenyérgabonából az idén 10-15 százalékkal több kerülhet a magtárakba, mint az elõzõ 5 év átlagában. A miniszter elmondta, hogy a minõség is jobb a tavalyinál, a szükséges raktárkapacitás pedig rendelkezésre áll a termés tárolására.

A napokban lehullott csapadék nem okoz számottevõ fennakadást a betakarításban. Az ország kenyérgabona szükséglete 1,2-1,3 millió tonna, így a takarmány célú hasznosításon kívül az idei termésbõl a számítások szerint mintegy 2,5 millió tonna árualap keletkezik, amelynek zömét exportpiacokon értékesítik - mondta a miniszter. Fazekas Sándor kiemelte: a karcagi kutatóintézet területén újonnan nemesített magyar búzafajtákat aratnak, melyek a csütörtöki határszemle tapasztalatai alapján kiválóan alkalmazkodnak az Alföld, ezen belül is a Nagykunság idõjárási és talajviszonyaihoz, így elérik, sõt akár meghaladni is képesek a hektáronkénti 6-7 tonnás termésmennyiséget.

Czerván György, a Földmûvelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelõs államtitkára az eseményen közölte: a búza felvásárlási ára jelenleg tonnánként 40-45.000 forint között mozog, mely valamivel alacsonyabb, mint a korábbi években. Az ár alakulása ugyanakkor követi a világpiaci folyamatokat, melyek 2013 decemberétõl ez év áprilisáig növekedést mutattak, azóta viszont csökkentek, elõre beárazva ezzel a várható termésmennyiséget. A politikus szerint ez a tendencia kedvezõ az állattenyésztõk számára, míg a búzatermesztéssel foglalkozó gazdák egy hektárra jutó árbevétele a nagyobb hozamoknak köszönhetõen várhatóan nem csökken a 2013-as összeghez képest.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!