2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
A temetõbõvítés nem érinti a lakóövezetetForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-06-30 13:35:49
A temetõ tervezett kiszélesítése bonyodalmat okozott a faluban.

A település sírkertjének bõvítésével a szomszédban lakók attól tartanak, elveszítik otthonukat, a polgármester szerint viszont alaptalanok a félelmek. – A térkép alapján lakatlan az a terület, ahova ki akarják szélesíteni a temetõt, de három ház áll rajta, köztünk a mienk – mondta felháborodva Havrilláné Gyönyörû Magdolna. Hangsúlyozta, véletlenül tudta meg, hogy arra a területre kívánják bõvíteni a temetõt, ahol az õ ingatlanuk is helyet foglal. – Szükség van temetõre, de nem minden áron. Az önkormányzat nem tájékoztatott minket, hogy arra a területre szeretnék kibõvíteni, ahol a mi házunk is áll – tette hozzá.
Marad a távolság

– Településünkön a jelenleg mûködõ temetõ a református egyház tulajdonában van, így szükségessé vált egy önkormányzati temetõ kialakítása.

Utóbbi megvalósítása indokolttá tette a rendezési terv módosítását, amivel kapcsolatban tájékoztattuk az érintetteket, június 18-án kiküldtük a változással kapcsolatos tervdokumentációt – fogalmazott Nagy Józsefné polgármester.

Mint kiemelte, ebbõl világosan látszik, hogy az önkormányzati temetõ kialakítása egyetlen magántulajdonú ingatlant sem érint. A lakások és a sírok között ugyanakkora marad a távolság, mint eddig volt.

– Azok az állítások, ami szerint az önkormányzat ki akarja sajátítani az ingatlanokat, nem felelnek meg a valóságnak, erre nincs is szükség. A temetõ kialakítása egyetlen magántulajdonú ingatlant érint a késõbbiekben, amely parknak van kijelölve – magyarázta a településvezetõ.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!