2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Nagyon keveset adnak le - több városban rossz a helyzetForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-06-30 14:41:03
Négyszer több leadott anyatej kellene Budapesten, Debrecenben is nagyon rossz a a helyzet, ott a legfontosabb csecsemõtáplálékért kínált összeg emelésével próbálkoznak.

Nem egyszer úgy kell „összehalászni” a tejadó édesanyákat, akiknek több az anyateje, mint amennyit gyermekük megeszik. Sokan vonakodnak ugyanis a megelõzõ vizsgálatoktól, pedig a vérvétel, a tüdõszûrés és a székletminta levétel összességében nem sok idõ, mert elõreveszik õket, nem kell sorban állniuk – hangzott el a Napközben adásában.

A Kossuth Rádióban mûsora szerint olyan anyuka is akad, aki kevesli a Budapesten literenkénti kínált 1800 forintot, és inkább az interneten hirdeti anyatejét közel a duplájáért. Más anyuka pedig mélységesen felháborodik az e fajta hirdetéseken, szerinte az anyatej nem árucikk, ráadásul ellenõrizetlen továbbadása kockázatokkal is járhat – megtörténhet , hogy nem elõtte nem megfelelõen tárolták vagy éppen nem sterilizálták. Az anyatejet a gyûjtõállomásokon hosszasan kezelnek azért, hogy semmilyen fertõzés ne kerülhessen át belõle.

Tasi Zsuzsanna, a Heim Pál Gyermekkórház Anyatejgyûjtõ Állomásának vezetõje elmondta, a fõvárosban nagyon nagy hiány van anyatejbõl, ami így „aranyat ér”. Jelenleg kétszer annyi az anyatejet igénylõ, mint az adó édesanya. Mivel egy anya nem tud annyit leadni, amennyit egy másik kér, csak nagyjából a felét, ezért négyszer több leadóra, illetve anyatejre lenne szükség.

Az állomás munkatársai az anyatejért házhoz mennek, de aki akarja, maga is bemehet leadni.

A keddi adásban Tasi Zsuzsanna arról is beszélt, hogy míg Budapesten tizenkét éve 1800 forint az anyatej literje, Debrecenben már magasabb összegért veszik át. A hajdú-bihari városban ugyanis annyira lecsökkent a leadók száma, hogy nem volt értelme fenntartani már a helyi gyûjtõállomást sem. Az intézet ezért szerzõdést kötött a debreceni önkormányzattal, így a településen ma már 2500-3000 forintot fizetnek az anyatej literjéért. Hozzátette: külföldön nem fizetnek az anyatejért, tehát Magyarországon ez egy bónusz.

Az anyatej a csecsemõ alapvetõ, legfontosabb és legjobb tápláléka, egészségünk, testi fejlõdésünk nagyban attól függ, mennyi jutott belõle életünk elsõ korszakában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az az irányelve, hogy 2020-ig eljussunk odáig, hogy hat hónapos koráig minden gyerek kizárólag anyatejet kapjon, tápszert ne. Szabó László, a Heim Pál Gyermekkórház osztályvezetõ fõorvosa hangsúlyozta, hogy ha van rá lehetõség, a gyerekek egészen hároméves korukig is fogyaszthatnak anyatejet, természetesen ekkor már az egyéb táplálékok mellett.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!