2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Elkezdõdhet az M3-as metróvonal felújításaForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-07-03 11:49:20
A Budapesti Közlekedési Központ megkezdheti az M3-as metróvonal rekonstrukciójának és meghosszabbításának részletes tervezését: a Fõvárosi Közgyûlés június 30-ai ülésén arról döntött, hogy a projekt rendelkezésére álló 635 millió forint uniós forrást további 1,2 milliárd forinttal egészíti ki. A BKK az elõírt határidõre, július 8-ára lezárhatja a tervezõi tendert, ez pedig garantálja a felújítás tervezésére biztosított uniós források sikeres felhasználását.

A Fõvárosi Közgyûlés ellenszavazat nélkül támogatta a források biztosítását, tehát elkészülhet az M3-as metróvonal rekonstrukciójáról és északi meghosszabbításáról szóló megvalósíthatósági tanulmány. Az önkormányzat az ehhez szükséges forrásokat is biztosítja, ugyanis a projekt rendelkezésére álló 635 millió forint uniós forrást a ma elfogadott fejlesztési megállapodás szerint további 1,2 milliárd forinttal egészíti ki.

Tarlós István fõpolgármester korábban jelezte, hogy az M3-as metróval kapcsolatos munkálatok elindítása mûszaki okokból nem halasztható tovább. A közgyûlés döntésének értelmében a BKK az elõírt határidõre, azaz legkésõbb július 8-áig lezárja a tervezési tendert, ezért az uniós támogatás biztonsággal és teljes egészében felhasználható. Az elõterjesztés szerint az 1970-tõl 1990-ig több szakaszban megépült metróvonal infrastruktúraelemei erõsen elhasználódtak, egyre gyakoribbak a mûszaki meghibásodások, szolgáltatáskiesések, a vonal felújítása halaszthatatlanná vált, azt a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban meg kell kezdeni.

Tarlós István fõpolgármester elmondta, hogy a 3-as metró felújításáért, amely most elindulhat, húsz évig nem tettek semmit. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a közgyûlésen elmondta, hogy a testület pozitív döntését követõen a Budapesti Közlekedési Központ egy olyan tervcsomagot készít, amely mindent tartalmaz majd, ami az M3-as metróvonal felújításának megindításához szükséges. Azaz

  • részletes állapotfelmérés készül a teljes vonalról, elvégzik a meglévõ állapot digitális adatfeldolgozását,
  • engedélyezési terv szinten elkészül a meglévõ vonalszakasz felújítására vonatkozó valamennyi szakági terv,
  • teljes körûen elõkészítik az állomások építészeti megújítását,
  • elõkészítik a vonal részleges akadálymentesítését (valamennyi kéreg alatti és néhány kiválasztott mélyállomásnál),
  • tanulmányterv készül a vonal északi meghosszabbítására Újpesten (a tervezett káposztásmegyeri intermodális csomópontig),
  • megvizsgálják, hogy az M3-as metró vonalán a jármûcsere, avagy a vonatok felújítása lenne-e inkább indokolt.


A szerelvénycsere becsült költsége 60-90 milliárd, az infrastruktúra felújítása pedig további mintegy 100 milliárd forint. Az elõkészítõ feladatok ellátására korábban kiírt eljárás eredménytelenül zárult a pályázók által kínált túlzottan magas árak miatt. A BKK ezért hirdetmény nélküli tárgyalásos formában, a korábbi ajánlattevõk meghívásával folytatja a munka kivitelezéséhez szükséges eljárást, mely az elõírt határidõig, július 8-áig lezárul.

A komplex tervezési folyamat 100%-ban az Új Széchenyi Terv és az európai uniós források segítségével várhatóan 2016-ban fejezõdik be, kivitelezése pedig elõreláthatóan a 2014–2020-as európai uniós pénzügyi ciklusban valósulhat meg.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!