2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Vállalkozót keresnek a pécsi magasház bontásáraForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-07-03 12:05:38
A városi önkormányzat tervei szerint még a nyáron megkezdõdhet a közbeszerzési eljárás a több mint két évtizede lakatlan huszonöt emeletes magasház bontására - mondta Csizi Péter, a város alpolgármestere kedden.

A politikus az épületnél tartott sajtótájékoztatóján közölte: a város sürgõsségi eljárásban ír majd ki nyílt közbeszerzési eljárást, ennek érdekében tárgyal Maros József építõmérnökkel az általa korábban elkészített bontási terv átadásáról, és Pintér Sándor belügyminiszterrel a munkához szükséges egymilliárd forint kormányzati támogatás gyors folyósításáról. A hatóságilag jóváhagyott bontási terv a hét végén, jövõ hét elején az önkormányzat birtokába kerülhet, a sürgõsségi eljárásnak köszönhetõen pedig a kiírástól számítva 15-20 napon belül eredményt hirdethetnek - jegyezte meg Csizi Péter.

Azzal kapcsolatban, hogy a kivitelezés mikor kezdõdhet meg, azt mondta: nem kíván találgatásokba bocsátkozni. Az alpolgármester újságírói kérdésre elmondta, hogy az elmúlt idõszakban jelentõsen megnõtt az érdeklõdés a magasház iránt, ezért felmerült, hogy egyes részeit szuvenírként értékesítik majd. Csizi Péter szólt arról is, hogy a napokban gondoskodtak az épület kitakarításáról, a környék rendbetételérõl. Az illetéktelenek távol tartására és a biztonság érdekében a helyszínen a korábbinál több õr van szolgálatban, és megkezdõdött a kerítés megerõsítése, éjszakai jelzõfényekkel ellátása is.

A magasház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idõvel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. Az önkormányzat 2003-ban 360 millió forintért megerõsíttette, majd eladta a házat, de 2007-ben visszakerült a tulajdonába. Az önkormányzat az épületet egy évvel késõbb a spanyol Grupo Milton befektetõi csoport projektcégének, a La Torre Kft.-nek értékesítette egy ingatlancsomag részeként, de az új tulajdonos sem tudta hasznosítani, ráadásul többször fel kellett szólítani, hogy gondoskodjon az épület bekerítésérõl, õrzésérõl.

A Baranya Megyei Kormányhivatal a veszélyessé vált épületre tavaly õsszel adott ki bontási határozatot, amely ez év elején vált jogerõssé. A kormánymegbízotti tisztségétõl azóta országgyûlési képviselõi mandátuma miatt megváló Hargitai János korábban azt mondta, a magasház esetén robbantásról szó sem lehet, az ingatlant fokozatosan bontják el, az érintetteknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy garantálják a környék biztonságát. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere június végén tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a város 25 millió forintért megszerezte az épületet az azt korábban birtokló gazdasági társaság felszámolási eljárása során, és az ingatlant a lehetõ legrövidebb idõ alatt szeretné lebontatni.

Maros József építõmérnök, statikus korábban az MTI-vel azt közölte: az építmény bontása, elemeinek, törmelékeinek elszállítása egymilliárd forintba is kerülhet. Véleménye szerint a magasház különösebb veszélyhelyzet kialakulása nélkül lebontható. A 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, ez mintegy 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet. Hozzátette, 2003-ban az épületet azzal az igénnyel erõsítették meg, hogy lakóházként, kollégiumként, idõsek otthonaként vagy irodaépületként hasznosulhasson. A számítások eredménye azonban mindig az volt, hogy a ház rekonstrukciója és fenntartása többe kerülne, mintha a helyén egy újat emelnének.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!