2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Gyerek ne éhezhessenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-07-03 12:26:41
Az egyik településen minden kisiskolás rászoruló, a másikon meg alig valaki.

Miközben például Tépén az önkormányzatnak érdeklõdés hiányában évek óta nem kell azzal foglalkozni, hogy megszervezze az iskoláskorú gyerekek szociális étkeztetését a nyári szünidõben, Kokadon (ahol pedig a félszáz gyerek között alig akad nem rászoruló) önerõ híján nem tudott a helyhatóság szociális étkeztetés támogatására pályázni.

Ez két szélsõséges példa, a legtöbb hajdú-bihari település azonban pályázott a napi egyszeri meleg ételre, és nyert is. Azok után az iskolások után kérhetõ „nyári kosztpénz”, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosultak. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy a település, ahol ezek a szegény gyerekek élnek, halmozottan hátrányos, vagy „csupán” hátrányos helyzetû besorolást kapott, ettõl függ ugyanis, hogy az összes lurkónak jár az ingyen ebéd, vagy csak egy részüknek. Biharkeresztesen például minden második rászorulónak kérhetett és kapott az önkormányzat központi segítséget, mert a határmenti kisváros a hivatalos besorolás szerint nem halmozottan, „csak simán” hátrányos helyzetû.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!