2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Bajnai Gordon: A válságnak még a kellõs közepén vagyunkForrás: Haon
Utolsó módosítás: 2009-09-11 17:04:44
"Mindenkit óvok a túlzott optimizmustól, a válságnak még a kellõs közepén vagyunk, a külsõ bizalom visszatérése az ország iránt részben elõleg"  -jelentette ki Bajnai Gordon.

A kormányfõ hangsúlyozta, hogy a megtett és megteendõ takarékossági intézkedések során a kormány fontos szempontnak tekinti a szolidaritást, például a közmunkaprogrammal a foglalkoztatás javítását, a krízisalapot, de az uniós források átcsoportosítását a vállalkozások javítására is. Ugyancsak kiemelte, hogy kormánya a válságkezelésre koncentrál, de megteremti a hosszú távú fejlõdés feltételeit, amelyben azonban a következõ kormányra is feladatok várnak. A kormány azt tette, amit megalakulásakor, öt hónapja ígértek: a válságkezelésre koncentrálnak, amelynek során sok fájdalmas intézkedést is megígértek - mondta Bajnai Gordon a Gazdasági és Szociális Tanács soros ülésén a Parlamentben pénteken. Kormánya célja a nemzetközi válság kivédhetetlen hatásainak enyhítése, megóvni a családokat és a vállalkozásokat attól, hogy az életet meghatározó rendszerek szétverõdjenek.

Megalakulásukkor azonban azt is megmondták, hogy ennek csak akkor van értelme, ha alapvetõ fordulatot hajtanak végre, ami megteremti a hosszú távú fejlõdés feltételeit - fûzte hozzá a kormányfõ. A kialakult helyzetért nagyobb részt mi magunk vagyunk felelõsek, bár nem azonos arányban - mondta Bajnai. Példaképpen említette a "szavazatok elvtelen hajhászását" szolgáló politikát.

A miniszterelnök szerint három területen ért el 10-20 éve húzódó változást a kormány. A nyugdíjreformmal a következõ 30-40 évben egyensúlyban lesz a rendszer, a gyes futamidejének csökkentésével, az óvodai-bölcsõdei programmal és a kismamák munkába visszatérésének segítésével javul a munkapiaci aktivitás, az adóreformmal pedig jobban megéri legálisan dolgozni, és a gazdaságban is 400 milliárd forinttal több marad.

A kormány fontos szempontja volt a válságkezelés idején is fenntartani a szolidaritást - mondta Bajnai, hosszan sorolva az ebbe illeszkedõ intézkedéseket. Legelsõként azt emelte ki, hogy amint javul a gazdaság helyzete, azonnal vissza is adható a most elvett pénz egy része, például a nyugdíjprémium. A szolidaritás jegyében indították el a közmunkaprogramot, amivel 90 ezer ember dolgozhat, olyanok is, akiknek évek óta nem volt állásuk. Ugyancsak e körbe tartozik a kisebb vállalkozásoknak kidolgozott hitelprogram, s az, hogy az uniós források átcsoportosításával a gazdaságot élénkítõ összegeket fizetnek ki az Új Magyarország Fejlesztési Tervben - mondta Bajnai. A krízisalap, a lakáshitelesek megsegítése, a bankokkal szembeni fellépés is a szolidaritás példája szerinte.

A megtett intézkedések hatására visszaerõsödött a forint, amiben a befektetõk szavazata tükrözõdik, a hiteleket megdrágító kockázati kamatfelár harmadára zuhanása is bizalmi szavazás - hangsúlyozta a kormány. Mindenkit óvok azonban a túlzott optimizmustól, a válságnak még a kellõs közepén vagyunk, a munkanélküliség egyelõre nõni fog - szögezte le Bajnai Gordon. Mint fogalmazott az ország iránti külsõ bizalom visszatérése részben elõleg, további intézkedéseket várnak tõlünk, hogy teljesítsük a hiány csökkentésének ígéretét és teljesüljön az éppen elkészült 2010-es költségvetési tervezet. A kormány ráállt a jövõbeni növekedés pályájára, de ebben a következõ kabinetnek is lesznek feladatai - mondta Bajnai Gordon.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!