Tarján Sándor idén tavasszal, 74 éves korára érte el azt, hogy hosszú útra induljon. Erre a kíváncsiság és a testvéri szeretet vitte rá. Gábor testvére, a négy testvér közül a legidõsebb, most 83 éves és 60 éve kint él az Amerikai Egyesült Államokban. 1954-ben a jobb jövõ reményében vágott neki az útnak. Mint utólag kiderült, érdemes volt. Komoly vállalkozását most már a gyermekei viszik tovább. Norfolk, Quennsland, Florida – kintlétének a fõbb állomásai. Minden évben karácsonykor küldött képeslapot, ennyi volt a kapcsolatuk évtizedeken keresztül az itthon maradókkal.

– Egyszer visszajött a válaszlevelünk, nem vette át a bátyám – beszél Tarján Sándor. – Egy idõ múlva egy másik levelébõl kiderült, nincs semmi baja. Akkor fel is hívott bennünket. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy ki kellene menni a bátyámhoz.
Könnyek nélkül

Az idén tavasszal végül csak rászánta magát feleségével a nagy utazásra. Március 31-én indultak bátyjához, a floridai DeLand városába. A testvéri szeretet, a kíváncsiság erõsítette õket. Ha most nem találkozik a testvérével, nem tudja késõbb lesz-e még alkalma az utazásra. Nem akartak úgy a földi életük végére érni, hogy nem találkoztak.

– Hogyan ismertük meg egymást? – folytatja a történetet Tarján Sándor. – Megbeszéltük telefonon, hogy a feleségén piros, rajta pedig egy Budapest feliratú sapka lesz. Messzirõl láttuk a repülõtéren, hogy minket már várnak… Találkozásunkkor megöleltük, megcsókoltuk egymást. Nem sírtunk, közös vonásaink közé tartozik, hogy egyikünk sem sírós. Az asszonyok sem. Viszont nagyon-nagyon örültünk egymásnak. 60 évet bepótolni nem lehet! Késõ este érkeztünk meg, a fáradtságtól beszélgetni nem igazán tudtunk. Aztán másnap szinte ismerkedtünk egymással, mint aki még nem látta a másikat. Akkor már szóba került minden, a család, az életünk, a munka. Mi, testvérek ugyanúgy szeretjük egymást, mint ahogy kiskorunkban. A három hónap kint tartózkodásunk alatt felidéztük a régi emlékeket, gyermekkorunkat, hiszen szinte csak azt töltöttük együtt. Közös vonásaink megmaradtak, mind a külsõ, mind a belsõ tulajdonságaink. Nem vagyunk érzékenyek, az élet megedzett bennünket. Közös még bennünk, hogy sajnos mindketten cukorbetegségben szenvedünk.
Unokáit biztatja

– Elmondok egy számomra nagyon érdekes dolgot, melyet nagyon jó érzés volt látni, amikor ott voltunk a sógoroméknál – folytatja a feleség, Julika néni. – A két testvér, ha leült a szobában beszélgetni, a rekamién mindig szorosan egymás mellé telepedtek le. Amikor autóval mentünk valahová, akkor pedig mi, a feleségek hátul, õk, a testvérek elöl ültek. Számomra ezt nagyon jó volt látni, a testvérek miképpen ragaszkodtak egymáshoz. A három hónap alatt kitûnõen érezte magát a Tarján házaspár Amerikában. Jártak templomokban, indián rezervátumban, de még kaszinóban is. Június 23-án érkeztek haza, azóta nem gyõznek mesélni az unokáknak. A testvérbáttyal azóta többször is beszéltek telefonon. Tarján Sándornak, ha lehetõsége adódik, kilátogat a testvéréhez. – Örültem, hogy sikerült a találkozás, hogy újra megismerhettem a bátyámat. Nagyon boldog vagyok, hogy ez életemben, életünkben megadatott. Gyermekeimet, unokáimat unszolom, hogy õk fiatalok, tanuljanak nyelvet, és menjenek majd õk.