2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Augusztus 1-jéig kell elkészíteni a költségvetési zárolás részleteitForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-07-21 09:29:06
A csütörtökön bejelentett 110 milliárd forintos zárolás egyes tárcákra, illetve fejezetekre jutó összegeit és a zárolás fõbb szabályait a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat rögzíti. A minisztériumok közül a legnagyobb kötelezettség az Emmire jut mintegy 9,671 milliárd forinttal, az NGM-nek 8,378, az FM-nek 5,552 milliárd forint zárolásáról kell gondoskodnia.

A költségvetési zárolás részleteit augusztus 1-jéig kell - a gazdasági miniszter jóváhagyása után - bejelenteniük a fejezetek kezelõinek a Magyar Államkincstárnak - tartalmazza a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat, amely rögzíti a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által csütörtökön bejelentett 110 milliárd forintos zárolásból az egyes minisztériumokra, illetve fejezetekre jutó összegeket és a zárolás fõbb szabályait.

A 2014. évi hiánycél tartásához szükséges intézkedésekrõl szóló kormányhatározat alapján a minisztériumok közül a legnagyobb zárolási kötelezettség az Emberi Erõforrások Minisztériumára jut mintegy 9,671 milliárd forinttal, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak 8,378, a Földmûvelésügyi Minisztériumnak 5,552 milliárd forint zárolásáról kell gondoskodnia. Ugyancsak jelentõs a Honvédelmi Minisztérium (3,253 milliárd), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (2,881 milliárd), a Belügyminisztérium (2,726 milliárd), és a Miniszterelnökség (1,446 milliárd) forintos hozzájárulása a zároláshoz. A legkevesebb zárolást az Igazságügyi Minisztériumnál rendelte el a kormány, 271,1 millió forintot, és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is mindössze 536,2 millió forintot kell megtakarítania.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak 779,8 millió, a Központi Statisztikai Hivatalnak 109,2 millió, a Kormányzati Ellenõrzési Hivatalnak 3,8 millió forintról kell lemondania. A nyugdíj-biztosítási költségvetési szerveknek 50,2 millió, az egészségbiztosítási költségvetési szerveknek 49,0 millió forintot kell megtakarítaniuk. Az uniós fejlesztések fejezetnél 3,785 milliárd forint a zárolási kötelezettség. A Miniszterelnökségnél a rendkívüli kormányzati intézkedések cím kiadási elõirányzatából 20 milliárd forintot zárolnak a kormányhatározat szerint.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap - a Start-munkaprogram kiadási elõirányzata nélküli - egyenlegét legalább 8 milliárd forinttal kell javítani, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnak 6 milliárd forint megtakarításáról kell gondoskodnia. A Nemzeti Kulturális Alapnak 800 millió forinttal kell javítania az egyenlegét. A Nemzeti Földalapnál és a nemzeti vagyonnal kapcsolatos kiadásoknál 500-500 millió forintot zárolnak. A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap egyenlegét 100 millió, a Bethlen Gábor Alapét 200 millió forinttal kell javítani.

A határozat szerint a kormány felhívja az érintett fejezetet irányító szervek vezetõit, hogy a költségvetési törvény 10. mellékletében szereplõ, a Beruházási Alapba tartozó kiadási elõirányzatok tervezett felhasználását haladéktalanul egyeztessék a nemzetgazdasági miniszterrel, és gondoskodjanak arról, hogy e kiadási elõirányzatok terhére kifizetés teljesítésére csak olyan ütemezés szerint kerüljön sor, amelyhez a nemzetgazdasági miniszter elõzetesen írásban egyetértését adta. A határozat külön mellékletben sorolja a mentesített elõirányzatokat, azokat a tételeket, amelyek nem csökkenthetõk a zárolás érdekében, ezek között szerepel számos beruházás és különféle szervezetek támogatása is.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!