2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Ab: alkotmányosak a Fõvárosi Közgyûlés megválasztásának szabályaiForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-07-22 13:03:34
Egy részletszabály kivételével alkotmányosak a Fõvárosi Közgyûlés megválasztásának alapvetõ szabályai; alaptörvénybe ütközõ a közgyûlés megválasztásával kapcsolatban a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számításának módja, ezért a rendelkezést megsemmisítette az Alkotmánybíróság.

Az Ab egyúttal alaptörvény-ellenesnek mondta ki a választási eljárási törvény azon általános szabályát is, hogy a választópolgár az ellenõrzött ajánlóíveken szereplõ személyes adatairól csak a jelölt, illetve a lista nyilvántartásba vételérõl hozott határozat jogerõssé válásáig kérhet tájékoztatást.

Az Országgyûlés kormánypárti többséggel június 10-én fogadta el a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról szóló törvény módosítását, amely alapján változik a Fõvárosi Közgyûlés megválasztásának módja és a testület összetétele. A korábbi tisztán listás rendszer helyett a 33 tagú közgyûlésben a fõpolgármester mellett 23 kerületi polgármester és kompenzációs listáról 9 jelölt kerül be.

Június 24-én 57 ellenzéki - szocialista, független, LMP-s és jobbikos - országgyûlési képviselõ fordult az Ab-hez, kérve a törvénymódosítás megsemmisítését. (Az Ab-hez forduláshoz a parlamenti képviselõk legalább negyedére van szükség, ilyen indítványra az elõzõ parlamenti ciklusban nem volt példa.)

Az ellenzéki képviselõk kifogásolták többek között, hogy a megválasztott kerületi polgármesterek egyben a közgyûlés tagjai is lesznek, így a választás nem közvetlen, és miután az egyes kerületekben jelentõsen eltérõ számú választópolgár él, szavazataik különbözõ súllyal esnek latba. Felvetették a személyes adatokhoz való jog alaptörvény-ellenes korlátozását is amiatt, hogy a választópolgár az ellenõrzött ajánlóíveken szereplõ személyes adatairól csak a nyilvántartásba vételrõl hozott határozat jogerõssé válásáig kérhet tájékoztatást.

Az Ab a határozat indoklásában kiemelte: a rendszer egészérõl kellett állást foglalni, arról, hogy az egyes korlátozások alkotmányosan indokoltak-e, és együttes hatásuk a rendszer egészében lehetõvé teszi-e a választójogi alapelvek sérelmének kompenzálásával a demokratikus közhatalom gyakorlását.

Az Ab szerint a fõvárosi önkormányzat hatékony, eredményes mûködése, a kerületi polgármesterek integrálása a Fõvárosi Közgyûlésbe, a kerületek történelmileg kialakult határa mint adottság alkotmányosan elfogadhatóvá teszi az egyes kerületek lakosságszámához igazodó eltérést. Az ebbõl adódó különbséget az Ab szerint megfelelõen ellensúlyozza a kettõs döntéshozatali rendszer, ezért az indítvány ezekre vonatkozó részeit elutasította.

A fõvárosi kerületek eltérõ lakosságszámából adódó, a választójog egyenlõségének sérelmét eredményezõ állapot kiegyenlítésére vezette be a törvényhozó azt a döntéshozatali szabályt, amelynek értelmében a Fõvárosi Közgyûlésben csak akkor kapja meg egy javaslat a szavazatok többségét, ha az egyszerû többség - 33 tagú testületben 17 képviselõ - mellett a fõváros teljes lakosságszámának több mint a felét kitevõ népességû kerületek polgármesterei is megszavazzák.

Az Ab kifejtette továbbá, hogy a támadott szabályozás nem sérti a közvetlen választás elvét. Az alaptörvénybõl nem vezethetõ le, hogy a jogalkotó indokolt esetben ne alkothatna olyan választási rendszert, amelyben a választópolgár egyetlen közvetlen szavazatával két különbözõ önkormányzati tisztségre ugyanazt választhassa meg. Egy ilyen átalakításra megfelelõ és elfogadható indok volt, hogy a jogalkotó a kétszintû fõvárosi önkormányzati rendszer mûködési problémáinak orvoslására a kerületi polgármestereket a Fõvárosi Közgyûlésbe integrálta.

Az Ab kimondta ugyanakkor, hogy a kompenzációs listás megoldáshoz kapcsolódó, a töredékszavazatok súlyozott számítását alkalmazó módszer matematikailag és alkotmányos szempontból sem alkalmas eszköz az egyes kerületek lélekszámából fakadó különbségek kiküszöbölésére, ráadásul másfajta egyenlõtlenséget eredményez. Ennek következtében ugyanis a vesztes polgármesterjelöltekre leadott szavazatok a legnagyobb kerület választópolgárai esetében hatszoros szavazati értéket képviselnek a legkisebb kerület választópolgárai szavazatának értékéhez képest. Ez a rendszer tehát önmagában nézve szemben áll a választójog egyenlõ értékûségével, ezért az Ab ezt megsemmisítette. A Fõvárosi Közgyûlésben a választójog egyenlõségén a kerületek eltérõ lakosságszáma miatt esett sérelmet a kettõs többségi döntés rendszere küszöböli ki az Ab szerint.

A tizenöt tagú testületbõl hatan - Balogh Elemér, Bragyova András, Kiss László, Kovács Péter, Lévay Miklós és Paczolay Péter elnök - különvéleményt fogalmaztak meg, mert nem értettek egyet az indítvány elutasításával. Úgy vélték, a Fõvárosi Közgyûlés választásánál a rendszer nem kompenzálja az aránytalanságokat. Annyiban Salamon László is különvéleményt fogalmazott meg, hogy bár egyetértett az indítvány elutasításával, a többségtõl eltérõen nem támogatta a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számításának módjának megsemmisítését, mert álláspontja szerint annak megsemmisítése növeli az aránytalanságot a választási rendszerben. Így az indítvány elutasítását 9-6, a megsemmisítést 8-7 arányban támogatta a testület.

A teljes ülés egyhangúlag mondta ki: alkotmányosan nem indokolható, hogy a választópolgár az ellenõrzött ajánlóíveken szereplõ személyes adatairól csak a jelölt, illetve a lista nyilvántartásba vételérõl hozott határozat jogerõssé válásáig kérhessen tájékoztatást. Ezt az alaptörvény-ellenes korlátozást az Ab megsemmisítette.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!