2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Mit eszik a férfi, és mit a nõ?Forrás: haon
Utolsó módosítás: 2008-09-19 10:28:08
Férfi és nõ - sok egyében túl - abban is különbözik egymástól, hogy mást szeret enni az egyik, és mást a másik.

Amerikai kutatók megállapították, hogy a férfiak inkább a húst kedvelik, a nõk viszont a zöldséget és a gyümölcsöt.

Ezt egy 14 ezer emberre kiterjedõ felmérés állapította meg. Ez volt eddig a legnagyobb vizsgálat, amely az étkezési szokásokban megnyilvánuló nemek szerinti különbséget próbálta kideríteni.

A felmérés szerint a férfiak jobban szeretik a húst (ezen belül a marhát, a sonkát, a baromfit, és fõleg a kacsát) valamint a kagylót és más tengeri gyümölcsöt.

A nõk elsõsorban a zöldségeket és gyümölcsöket kedvelik, köztük a sárgarépát és a paradicsomot, az epret, áfonyát, málnát és almát. A nõk szeretik a diót, mogyorót, mandulát is, és a férfiaknál gyakrabban fogyasztanak tojást illetve joghurtot.

Az étkezési szokásokban vannak azért kivételek is. Miközben a férfiak inkább húsevõk, a kelbibmbót és a spárgát mégis õk jobban kedvelik, mint a nõk. A növényevõ nõk pedig ha mégis hamburgerre vetemednek, akkor jobban szeretik a frisset, a férfiak viszont a fagyasztottat.

Ami a veszélyes ételeket illeti, a férfiak a nõknél sokkal inkább hajlamosak megenni a félig nyers húst vagy a lágy tojást.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!