2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Semmire sem lesz elég a fizetésünkForrás: Haon
Utolsó módosítás: 2009-09-17 16:16:56
Továbbra is csökken a reálkereset hazánkban.

Az év elsõ hét hónapjában a bruttó átlagkeresetek 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ugyanekkor. A reálkereset 2,1 százalékkal maradt el az elõzõ évitõl. Ezen belül a versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett, a költségvetési szférában azonban 8,1 százalékkal csökkent a reálkereset, fõleg a 13. havi juttatással kapcsolatos változások miatt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki tájékoztatójából. 2009. januárja és júliusa között a költségvetési szférában 736 ezren, a versenyszférában 1 millió 842 ezren dolgoztak, vagyis összesen 2 millió 666 ezren álltak alkalmazásban. Ez több mint 4 százalékos csökkenés az elõzõ év azonos idõszakához képest. Ezen belül a versenyszférában 6,5, a közalkalmazottak körében 0,7 százalékkal csökkent a létszám.

A teljes munkaidõben dolgozók átlagos bruttó keresete 198 ezer 100 forint volt. Ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók bruttó 197 ezer 100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 203 ezer 200 forintot vihettek haza. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 122 ezer 100 forint volt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 ezer, a szellemi foglalkozásúaké 155 ezer 200 forint - közölte a KSH.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!