Igaz, hogy a „szakácsok” tudománya nem olyan széles körû, mint a hölgyeké, hiszen a szegényes körülmények ezt nem is tette lehetõvé, az örökségért nincs szégyenkeznivalónk.Mielõtt bárki megvádolna holmi férfisovinizmussal, bárki felidézheti a legutóbbi családi kirándulás emlékét, amikor az erdei tisztáson bográcsoztak vagy szalonnát sütöttek a parázs felett egy kellemes, izomlazító túrát követõen. Mert fontos az is, hogy mozogjunk a természetben, sétáljunk egyet a vadösvényeken. Nyugtató élettani hatásai mellett mindez kellemesen megnöveli étvágyunkat is.

A nyár tehát kicsalogatja a szabadba a természet szerelmeseit. Álljon itt számukra néhány jó tanács.
Nincs ízletesebb étel a szabad tûzön készülteknél. Ám hogy ez valóban így legyen, számos szempontot kell figyelembe vennünk. Az elsõ mindenképpen az, hogy megfelelõ idõ álljon rendelkezésünkre, hiszen a fõzés tudomány, aki elkapkodja, magára vessen. Döntõ a család, a kirándulók ízlése is: aki nem szereti a vadat, annak hiába készítjük el Közép-Európa legjobb vaddisznópörköltjét, nem fogja értékelni. A fontos kérdésekben tehát már otthon meg kell állapodni, hogy csak a szükséges alapanyagokat (húst, krumplit, fûszereket, vizet) kelljen cipelnünk. Ha eldõlt, mit fõzünk, már csak a kellékek (bogrács, fõzõszerszámok) összeállítása vár ránk. Gyakorlott szabad tüzesek tudják, bár az eredmény szempontjából talán a hagyományos vasbogrács a legjobb, ugyanúgy használható a zománcos vagy a rézbõl készült. A lényeg, hogy az elsõ használat elõtt „kormoljuk ki”.

A kiránduláson keressünk kiépített tûzrakó helyet. Kényelmesebb, biztonságosabb, mint egy újat kialakítani. Ha mégsem így teszünk, a tervezett tûz helyét kövekkel rakjuk körbe, és mindig tartsunk a közelben elegendõ mennyiségû vizet. A száraz ágak gyûjtését (igazi közösségi feladat) követõen aztán meg kell raknunk a tábortüzet. Két-három vastag ágat tegyünk alulra, aztán egyre vékonyabbakat, hogy az égéshez megfelelõ mennyiségû levegõ jusson. Tüzünk jobban ég, ha az ágakat nem párhuzamosan, hanem ferdén rakjuk. A tûz erõsségét is szabályozhatjuk azzal, hogy égés közben széthúzzuk vagy középre toljuk a fát (észak-amerikai indián módszer).


Ne féljünk a füsttõl, az ételt kellemesen befolyásolja, ettõl lesz utánozhatatlan az íze. A húsokat elõbb kérgesíteni kell, majd kevés vízben párolni, késõbb folyamatosan növelhetjük a víz mennyiségét. A sózás is lényeges, csak a fõzés utolsó harmadában alkalmazzuk, különben a hús csak sokára fõ át. Vigyázzunk a paprikával, ha odaég, keserû lesz az étel. A nehezen puhuló húsoknál néhány késhegynyi szódabikarbónát használhatunk. A vadaknál (ellentétben a közhiedelemmel) nem elõírás a bor. Tompítja az ízvilágot, és szesztartalma hamar elpárolog. Ha a parázsban fóliában sütünk, a fóliát lazán tekerjük a hús köré, így a keletkezõ gõztõl, gáztól nem szakad szét.

Szokás, hogy a parázs fölött nyárson is sütünk. A legjobb a kökény- vagy fûzfanyárs, mert ezek bírják a forróságot, és nem szagosítják az ételt. A nyárs vastagabb végét kell megtisztítanunk, majd hegyesre és laposra faragnunk. Nagyobb húsoknál kétfelé hasítva megakadályozza azok elfordulását. Mindezek a jó tanácsok Makay Béla Szabadtûzön címû hasznos könyvecskéjében olvashatók, de a gyakorlatban is meg lehet szerezni a szükséges jártasságot. Ide tartozik például, hogy az étel elkészülte elõtt nyugodtan belekaparhatjuk a bogrács oldalára sült részeket, az ízvilághoz ez is nagyban hozzájárul. A szabadban celebrált sütésnek-fõzésnek különösen kellemes fílingje van, maga a munkafolyamat is jó hangulatú, amit az elkészült étel csak emelni tud.

Fontos az is, hogy ne legyen sok fõszakács: akinek gyakorlata van már a szabadban való sütkérezésben, nyugodtan bízzuk rá, legyen õ a séf. Sok kéz hamar kész, szoktuk mondani, de az is igaz, hogy sok bába közt elvész a gyerek. Így aztán nem kell vitatkozni, hogy melyik összetevõbõl mennyi kerül a bográcsba, és a végén is lehet kit szidni, ha túl sós lett az étel.


Az elköltött bográcsos vagy nyársas finomság után jólesik a pihenés, ám ne feledkezzünk meg a fontos tennivalókról. A bográcsot idejében meg kell tisztítani, mert a rászáradt maradékot késõbb nehéz eltávolítani. Ha tiszta, kenjük be zsírral vagy szalonnával, így nem rozsdásodik. Ha a sütés végeztével elhagyjuk a helyszínt, elõtte szedjük össze a szemetet, és oltsuk el a tüzet. Ha maradt fa a táborhelyen, ne szórjuk szét, a következõ látogató örülni fog neki.

Végezetül álljanak itt kedvenc, többször kipróbált receptem összetevõi (természetesen az eljárás titkos), amikbõl némi kísérlezetés után elkészíthetõ a nagydíjas étel. Zsír, tekintélyes mennyiségû hagyma, sárgarépa és petrezselyem, vaddisznó apróhús, hecsedlilekvár, paradicsom, só, bors, kakukkfû (ha szárított, óvatosan kell bánni vele) és maximum egy deciliter vörösbor a végére. Az ízletes, és a lekvártól különleges étel körülbelül három óra alatt elkészül, elfogyasztás után még tíz perc az ujjak nyalogatása, de emlegetni (sõt, dicsekedni vele) aztán napokig lehet.

És a végére még egy jó tanács. Mivel az enyhe télben a kullancspopuláció nem ritkult meg, hatalmas mennyiségû kellemetlen élõsködõre számíthatunk. Legyünk erre is figyelemmel, és bár használhatunk ellenük kencéket, riasztókat, otthon tartsunk szigorú vadászatot!